Tegnap délelőtt a Szolnoki Szigligeti Színház adott otthont a Magyar Teátrumi Társaság ezévi első közgyűlésének, amelyen részt vettek a tagszínházak vezetői, valamint meghívott szakmai partnerek is – köztük Novák Irén, a Kulturális és Innovációs Minisztérium művészetért és közösségi művelődésért felelős helyettes államtitkára is.

“Az előadó művészeti támogatások várható keretösszege 4 milliárd forint lesz és kiemelt figyelmet fognak kapni a színházbiztonsági fejlesztések. Az elbírálási folyamat az elmúlt évekhez hasonlóan kerül majd lebonyolításra” – hangsúlyozta köszöntőjében Novák Irén, aki kitért a közös finanszírozású intézmények kérdésére is.

A közgyűlés napirendi pontjai között szerepelt a Felügyelő bizottság éves beszámolójának megvitatása, a Magyar Teátrumi Társaság megújult arculatának bemutatása, illetve a Karinthy Színház, a Pajtaszínházi Program, a Déryné Program, a Magyar Teátrum magazin és a 2025-ös Országos Színházi Találkozó témája is. A tagság emellett arról is döntött, hogy módosítja az Alapszabályt, és áttekintette a Társaság tulajdonosi jog-gyakorlásában lévő cégek éves beszámolóit is.

“A művészeti szervezeteknek komolyan kell venni a pályázatokat és nem gondolhatják természetesnek a támogatásokat” – hangsúlyozta Vidnyánszky Attila, a Magyar Teátrumi Társaság elnöke beszédében az EMT támogatási bejelentés kapcsán, illetve beszélt arról is, hogy a Minisztérium és a színházi társadalom közötti párbeszéd eredménye közös értéke a magyar kultúrának.

A Magyar Teátrumi Társaság a közgyűlést követően is folytatja szakmai munkáját a hazai színházi élet megerősítése, a vidéki és határon túli magyar színjátszás támogatása, valamint a szakmai párbeszéd erősítése érdekében.

Kiemelt kép: A közgyűlésen részt vett színházi vezetők (Fotó: Magyar Teátrumi Társaság)