A Spinoza Zsidó Fesztivál célja, hogy ízelítőt adjon a zsidó kultúrából, rehabilitálja azt és szórakoztatva tanítson. A Spinoza Színház eseménye idén 18 programmal, köztük 4 színházi premierrel és 70 közreműködővel várja az érdeklődőket szeptember 22. és október 7. között. Lesznek koncertek, kabarék, zenés játékok, fotókiállítás és rengeteg más érdekesség is. 

A fesztivál ideje alatt láthatóak lesznek a Spinoza Színház korábbi bemutatói (Címzett ismeretlen; A Pulitzer-ügy; Kálmán Imre, az operettkirály; Szerelmünk, Sisi), Balázs Gábor eszmetörténész különleges előadásra invitál mindenkit Jézus a kortárs izraeli művészetben címmel, Jávori Ferenc “Fegya” és Dunai Tamás az orosz-zsidó dallamvilágba kalauzolnak el a Humorfőváros: Odessza keretében, Fellegi Balázs és együttese pedig Leonard Cohent idézi meg. A részletes programkínálat a hivatalos honlapon olvasható. 

A már említett négy premierről viszont érdemes külön is beszélni, hiszen számos ismert művész közreműködésével valósulnak meg. A sort szeptember 22-én a Mózes és Jézus Pesten című politikai kabaré indítja Czeizer Gábor rendezésében, Hámor Ildikó, Makranczi Zalán és Schneider Zoltán főszereplésével. Ezt szeptember 26-án egy zenés játék, a Pesti zsidó sanzon-világ követi, ahol két jól ismert szerző, Sajgál Erika és Kovács István történeteit keltik életre. Majd szeptember 28-án a Három jiddise mame következik, ahol Klein Judit, Váradi Eszter Sára és Fenyő Fruzsina éneklik meg a cím jelentését. Végül október 2-án felolvasószínház szórakoztatja majd a jelenlévőket a Liliputiak lázadása névre keresztelve, Jordán Adél előadásában. A cél a szeretet és az összetartozás hangsúlyozása.

Kiemelt kép: Schneider Zoltán, Hámori Ildikó és Makranczi Zalán (Fotó: Vener Orsolya)