Többéves megpróbáltatás és kisszínpados lét után a társulat tagjai szeptemberben újra használatba veszik a Radnóti színpadát, teljes méretében. Ebből az alkalomból szeptember 24-én 16 órától különböző programokkal várják az érdeklődőket.
Délután négy órától kulisszajáráson vehetnek részt az ide látogatók, aminek keretein belül az új színpad is látogatható lesz Bálint András, Kováts Adél, Rusznák András, László Zsolt, Pál András, Gazsó György vezetésével, negyedóránként induló csoportokkal. 18 órától a 7-8-9. évfolyamosoknak ajánlott Ikrek havát tekinthetik meg a nézők, amelyet eddig mindössze egy alkalommal volt elérhető bárki számára (az előadást a Lázár Ervin Program keretén belül tűzték műsorra).
Este hét órától a színház idei évadához kapcsolódó új bemutatókról mesél a négy rendező, Valló Péter, Rusznyák Gábor, Nagy Péter István és felvételről Hajdu Szabolcs, a színészek közreműködésével. Ezt követően felidézik a Paulay-affér a hullámhegyekkel és -völgyekkel teli történetét. Kováts Adél, Bálint András, Schneider Zoltán és Valló Péter meséli el a kezdeteket, amikor egy üveg konyakot elcseréltek 72 négyzetméterért.
20 óra 15 perctől spontán történetek elevenednek meg a nézők írásaiból Schneider Zoltán játékmester vezetésével, 22 órától pedig a Harmadik Figyelmeztetés színészzenekar koncertjét hallgathatják meg a látogatók, aminek oszlopos tagja a Radnóti Színház színművésze is, László Zsolt.
Több programmal is kiegészül a nyílt nap, lesz jótékonysági jelmez- és ruhavásár, ahol elérhetővé teszik a Radnóti régi jelmezeit és néhány kellékét. Továbbá lesz könyvajánló, ahol a társulat színészei mesélnek kedvenc könyvükről, de még a jegypénztárba is beülnek jegyet árulni. A belépés regisztrációval és egy könyvvel lehetséges, amibe a látogatók ajánlást írnak, ezek pedig a 451 Fahrenheit előadásain találnak majd gazdára.
Tovább információt a Radnóti Színház oldalán találnak.
Kiemelt kép: évadnyitó a Radnótiban (Fotó: Csoszó Gabriella)