Április 22-26. között, immár nyolcadik alkalommal rendezi meg a Miskolci Nemzeti Színház a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivált, amelyen hazai és külföldi társulatok egyaránt bemutatkoznak.

A hazai fellépők mellett idén Görögország, Olaszország és Lengyelország tánctársulatai érkeznek Miskolcra. Műsorra tűzik a görög Vasiliki Papapostolou Panopticon című előadását, Lengyelországból pedig a tízéves Teatr Rozbark érkezik, akik a Kései szerelmesek a hold havában című produkciót hozzák el. Ez utóbbit az egyik legkiemelkedőbb belga szürrealista, René Magritte munkássága ihlette, akinek a festményei Anna Piotrowska (az előadás rendező-koreográfusa) szerint olyanok, mint a megmerevedett, megfagyott pillanatok, és azt mutatják meg, hogy ha hagyjuk, a hétköznapok is lehetnek különlegesek, mert csodák bármikor történhetnek. Olaszországból a Fàtico nevű produkció érkezik az Orbita | Spellbound National Production Center for Dance jóvoltából, Irene Russolillo koreográfiájában. Szintén a nemzetköziséget erősíti a Thomas Bianca Projekt, amely a Measurements című mozgásszínházi előadásával látogat hazánkba.

Fehér Ferenc Disco 142 című előadásában Lőrinc Katalin, Pál Zoltán és Fehér Ferenc nosztalgiáznak egy kicsit diszkóról, bulikról, flörtölésről a tánc nyelvén. Molnár Ferenc Liliom című művét tánc formájában itthon még nem láthatta a közönség, így a Feledi János által vezetett, idén 15 éves Feledi Project most nagy hiányosságot pótolt ennek a bemutatásával, az előadás szintén szerepel a meghívott produkciók között. Az Inversedance–Fodor Zoltán Társulat Te meg a világ című előadásával Szabó Lőrinc munkássága előtt tiszteleg. Megyeri Léna és Bősze Ádám harmadjára tér vissza a Horizontra, tánc- és zenetörténeti előadásuk idei témája a divat lesz. Szintén visszatérő vendégnek számít Kozma Johanna, aki ismét egy olyan koreográfiával készül, amellyel a közönség biztosan rezonálni fog: a paTTern során a gyermek- és felnőttkori kapcsolati típusoknak egyfajta ábrázolását láthatja a közönség. A Fitos Dezső Társulat a Tündérhinta című babaszínházi produkcióval készül a legifjabb táncrajongóknak, a Pécsi Balett pedig a kihagyhatatlan Carmina Burana előadást hozza el Miskolcra. Egy szabadtéri ingyenes előadással is várják a nézőket: a Genoa látványos Winds and Waves című duettje egy különleges, vitorlára emlékeztető szerkezet köré épül, amely az alkotók kezei között folyamatosan új formákat és funkciókat ölt.

A Miskolci Balett idén is készül saját bemutatóval. Folytatják a mesebalettek sorát: a János vitéz, a Rózsa és Ibolya és A helység kalapácsa után most a Háry János következik. Garay János Az obsitos című tréfás elbeszélő költeményéből Kodály daljátékot írt, készült belőle opera, de rajzfilmen is feldolgozták már. Kozma Attila koreográfus Garay eredetijét vette alapul, hiszen szerinte abból lehet igazán jó táncjátékot készíteni.

Kiemelt kép: Jelenetkép a Pécsi Balett Carmina Burana előadásából (Fotó: Pécsi Balett)