Augusztus 5-én vette kezdetét a Garten Balaton kortárs művészeti fesztivál, amelynek négy helyszínén – Lovason, Felsőörsön, Alsóörsön és Csopakon – közel negyven program várja a látogatókat mintegy 10 napon át. 

Schneller János, a rendezvény szervezője elmondta, hogy a negyedik Garten Balaton az összefogásról és a növekedésről szól, Lovas és Felsőörs mellett idén már a csopaki művelődési házban és az alsóörsi Török-házban is rendeznek programokat. A tíznapos kiállítás- és rendezvényfolyamot a kortárs képző- és fotóművészet köré szervezik. Lovason és Felsőörsön négy képzőművészeti, utóbbi településen további négy fotóművészeti, kortárs fotográfiai tárlat, Csopakon egy csoportos és egy egyéni, Alsóörsön szintén egy csoportos fotókiállítással várják a művészetszeretőket. Bánki Ákos, a Garten Balaton fesztiváligazgatója elárulta, hogy a gyermekekhez is igyekeznek közelebb hozni a képzőművészetet, ráadásul Lovason az OPLA plakátművészeinek kiállítását is láthatják az érdeklődők, de koncertek és irodalmi estek is várják a közönséget.

Mucsi Emese, a Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ kurátora kiemelte, hogy a Felsőörsi Fotóudvar programjain a fotó és a gasztronómia kapcsolatát mutatják be. A Felsőörsi civil házban Hemző Károly alkotásai láthatók, a kiállítást pénteken Mautner Zsófia nyitja meg. Emellett szabadtéri kiállításon Bielik István műveit láthatják, valamint a Capa Központ csoportos kiállítását is megtekinthetik. Az alsóörsi Török-házban a Capa Központtal, a Művészetek Háza Veszprémmel, az Osztrák Kulturális Fórummal együttműködésben EAT DESIGN címmel nyílik nemzetközi kiállítás. Grászli Bernadett, a Művészetek Háza Veszprém igazgatója tájékoztatása szerint Ulrike Köb és a honey & bunny (Sonja Stummerer & Martin Hablesreiter) művészpáros kiállításán az étel, a design és a fenntarthatóság témakörét járják körül.

Kiemelt kép: Garten Balaton (Fotó: Piedl András)