Május 20-án és 21-én rendezik meg a hagyományos Zsolnay Pikniket, amely idén csaknem negyven, javarészt szabadtéri és ingyenes kulturális és családi programot kínál az érdeklődőknek a pécsi Zsolnay Kulturális Negyedben.
A gyerekeket Kárász Eszter és az Eszter-lánc mesezenekar interaktív koncerttel várja Játszóházi rokkendroll címmel, több előadást tart a Bóbita Bábszínház, lesz buborékbűvölő workshop és baba-mama jóga is. A MintaPinty Zenekar előadásának címe Áfonyka & egyéb Varró Dani dalok, gyerekjátékokkal települ ki a Nevetnikék Alapítvány, lesz lego-duplo játszóház, mesekuckó és Varázsóra előadások. A Kortárs Junior – Rendhagyó órák sorozata keretében egy rendhagyó tesiórát tartanak a m21 Galériában: a résztvevők dráma- és táncterapeuta vezetésével képzeletben Szász János Az elvonatkoztatás fokozatai című kiállításának képeiben mozoghatnak, Hornok Máté drámatanár pedig Az elmúlt 40 év legjobb sajtófotói című kiállításon tart rendhagyó órát.
A felnőttek szórakoztatására számos koncertet tartanak, így fellép többek között Harcsa Veronika és Gyémánt Bálint, a Madras Special, az I Am Soyuz, a Ripoff Raskolnikov Band, az aZorka és a Kozma Orsi Quartet, továbbá komolyzenei hangversenyeket adnak a pécsi egyetem zeneművészeti hallgatói, Hajdu Steve pedig Hajdu you do? című stand-up show-jával lép fel. A piknik keretében Nikola Faller eszéki szobrászművész is újra Pécsre látogat: a Land Art művész korábban falevelek segítségével hozott létre műalkotást Pécsen, most pedig a Zsolnay Negyed két pontján is hasonló alkotást tervez frissen nőtt fűvel. A Mecseki Uzsonnás Doboz című műhelyfoglalkozáson Fazekas Bálinttal és a La Fonte Reggelizővel készíthetik el a résztvevők saját piknikszettjüket, az Amalgam Collection gyárlátogatásán pedgig az autómakett-készítés érdekes folyamataiba nyerhetnek betekintést.
Az egész napos ingyenes programok mellett három kiemelt (belépődíjas) előadással is várják az érdeklődőket: A fesztivál felvezetéseként május 19-én látható a MÚVILÁV – Majdnem, mint a filmeken című zenés-filmes színdarab Trokán Nóra és Klem Viktor főszereplésével. Másnap a Kollár-Klemencz Kamarazenekar mutatja be legújabb, A folyó című lemezét, 21-én pedig Chanson Elysée címmel francia sanzonest hallható Csemer Boglárka és Kárász Eszter előadásában, hatfős zenekari kísérettel.
Kiemelt kép: Klem Viktor és Trokán Nóra, a MÚVILÁV előadás szereplői (Fotó forrása: Zsolnay Piknik)