Múlt héten megtartotta társulati záróülését a Vígszínház, amelynek keretében átadták a teátrum művészeti díjait, bejelentették az új társulati tagokat, valamint a jubiláló munkatársakat is köszöntötték.
A járványhelyzet ellenére is impozáns számokkal zárt a Vígszínház: a társulat a 2020/21-es évadban 111 alkalommal játszott élőben, közönség előtt. Online streamen négy bemutatót tartottak, hét előadást élőben, huszonhatot felvételről közvetítettek, a színház 125. születésnapja alkalmából pedig nyolc archív előadást tettek ingyenesen elérhetővé. A Vígstreamház közvetítéseit 60 országból 100 ezernél is több néző követte, míg a jubileumi streamhéten közel 50 ezren tekintették meg a kultikus előadásokat.
Az évadzárón sor került a művészeti elismerések átadására: „A kiscsillag is csillag díj”–at Antóci Dorottya kapta, az Ajtay Andor-emlékdíjat Az öreg hölgy látogatásában és A kőben nyújtott alakításáért Hegyi Barbara, valamint Az apa című előadás címszerepének megformálásáért Kern András nyerte el. Roboz Imre Művészeti Emlékdíjat Rudolf Péter, Varsányi Irén-emlékgyűrűt Márkus Luca, a Harsányi Zsolt Emlékdíjat pedig Vörös Róbert vehette át. Megemlékeztek a jubileumokról is, Szatmári Liza színésznő 70 éve, Kertes Zsuzsa súgó és Héjj János ügyelő 45 éve, Hordós András a kelléktár vezetője és Borbiczki Ferenc színművész 30 éve, míg Hegyi Barbara 25 éve a Vígszínház tagja.
A 2021/22-es évadban számos új taggal bővül a társulat: a Vígszínházhoz szerződött Kovács Patrícia, Nagy-Kálózy Eszter, Bölkény Balázs, Orosz Ákos és Stohl András is. Vendégművészként Radnay Csillával és Trokán Annával találkozhatnak a nézők, míg Gilicze Márta, Rudolf Szonja, Kiss Gergely Máté, Orbán Levente, Reider Péter és Tóth András vendégművészként dolgoznak tovább a színházban.
Kiemelt kép: A Vígszínház idei díjazottjai (Fotó: Gordon Eszter)