Ma ünnepli 80. születésnapját Kovács Kati, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas előadóművész, énekesnő.
Kovács Kati 1944. október 25-én született Verpeléten, életének első húsz évét Egerben töltötte. Kétségkívül a hazai könnyűzene egyik legkiemelkedőbb énekesnője, munkásságát számos állami kitüntetéssel ismerték el. 116 lemeze jelent meg Magyarországon és 25 külföldi önálló nagylemezzel is jelentkezett, ezek mellett felvételei 328 gyűjteményes albumon is megjelentek.
1965-ben a második Ki mit tud? hozta meg számára az igazi áttörést. Tanulmányait a Bartók Béla Zeneművészeti Iskola dzsessz tanszakán folytatta, Vukán György tanítványaként. 1966-ban megnyerte az első Táncdalfesztivált, a Nem leszek a játékszered című dallal, 1972-ben ismét győztes lett az Add már, uram, az esőt! című szerzeménnyel.
Nemzetközi hírnévre tett szert, adott koncertet Amerikában, Ausztráliában, Afrikában és Ázsiában is, valamint Európa szinte minden országában. Felvételei 6 nyelven jelentek meg, 11 országban és 80 kiadásban, az „Év énekesének” választották Németországban és Angliában is. Láthattuk őt színésznőként is, de még szinkronhangként is hallhattuk. Dalait olyan világhírű előadók is feldolgozták, mint Christina Aguliera és Nicki Minaj.
Vezetett tévéműsort Haumann Péterrel, fellépett a VOLT-, EFOTTT- és a Sziget Fesztiválon, sőt pályafutásának 50. évfordulójának alkalmából Kovács Kati Dalversenyt rendeztek Egerben. Pályafutását szinte az összes rangos elismeréssel kitüntették, rendelkezik Kossuth-díjjal, a Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztjével és tisztikeresztjével, Fonogram Életmű-díjjal, ezek mellett Budapest főváros díszpolgára is.
Kiemelt kép: 80. születésnapját ünnepli Kovács Kati (Fotó: blikk.hu)