Augusztus 25-én Körtvélyesi László fotóművész, fotográfus organikus képeiből nyílik kiállítás a pécsi Művészetek és Irodalom Házában. A több mint fél évszázada aktív művész utoljára hét éve mutatta be alkotásait önálló tárlat keretein belül.
Körtvélyesi úgy fogalmazott az MTI-nek, hogy a kiállítás ars poeticája a „hajolj közelebb, nézz a szemembe, fényképezz le, vigyél magaddal és mutass meg másoknak” gondolatai köré rendeződik. „A kövekben, a patakokban, az évszakok változásában, a körülöttünk lévő mikrovilágban olyan gyönyörűséges értékek lakoznak, amelyeket észre kell venni” – mondta a fotóművész.
A közönség kisméretű, 18-szor 24 centiméteres képeken csodálhat meg többek között átvilágított termésekről, különleges formájú gyümölcsökről és bomlófélben lévő falevelekről fotókat, amelyekhez „garantáltan közelebb kell hajolni” – mutatott rá a fotóművész. A kiállított darabokat, méretükből adódóan egyszerre csak egy ember tudja megtekinteni, így ösztönözve a nézőt, hogy rászánja azokra az időt. A művész hozzátette a lehető legegyszerűbb technológiával készült fotókon nem alkalmazott utómunkálatokat.
Körtvélyesi László, becenevén Körte 1948-ban született Mosonmagyaróváron, szabadúszó fotográfus. 1992-től a Janus Pannonius Tudományegyetemen, később a Pécsi Tudományegyetem művészeti karán gyakorlati fotográfiát tanított. A polgári légi fotózás magyarországi újjáélesztésének egyik úttörője az 1970-es évektől. Mindezek mellett több mint három évtizede fotózza a Pécsi Nemzeti Színház és a Pécsi Balett előadásait a társulatok hivatalos fotósaként.
Munkái igen sokrétűek, megörökítette a siklósi művésztelep életét, készít műtárgyfotókat, reklámfelvételeket, pécsi városképeket földről és levegőből egyaránt. Évek óta dokumentálja a magyarországi németek, újabban a baranyai horvátok életét, szokásait, népviseletét, amely témában további köteteket kíván kiadni a jövőben.
Kiemelt kép: Körtvélyesi László (Forrás: pecsma.hu)