Április 5-én a Hajógyár koncertterme ad otthont Grecsó Zoltán vezetésével a Kortárs tánc című bemutatónak, amelynek vendége Kozma Attila.
Az A38 és a Hajógyár közösen hívta életre a Zene x Tánc című eseménysorozatot, amellyel arra vállalkoznak a szervezők, hogy a kortárs tánc legtehetségesebb és legsikeresebb művészeit egy olyan különleges estén hozzák össze, amilyenen eddig soha nem látott, egyszeri produkciókat hozhatnak létre úgy, hogy eközben progresszív zenei előadókkal kooperálnak. Az áprilisi alkalommal a neoklasszikus és a kortárs tánc kézfogását Kancsó Luca, Safranka-Peti Zsófia és Dávid Patrik táncművészek garantálják, akiket Csernovszky „Bélassus” Márk ujjai kísérnek majd a zongorán. Az est házigazdája Grecsó Zoltán, a performatív fúziót pedig a Miskolci Balett vezetőjével, Kozma Attilával folytatott beszélgetés zárja, de a szervezők egyéb meglepetéseket is ígérnek a közönségnek.
Az esemény helyszíne a Hajógyár koncertterme (1117 Budapest, Petőfi híd, budai hídfő), a program a Petőfi 200 Emlékév keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával jött létre.
Kiemelt kép: Grecsó Zoltán (Fotó: Hartyanyi Norbert), Kozma Attila (Fotó: jegy.hu)