Január 19-én ősbemutatóként érkezik meg a szegedi Regionális Összművészeti Központban Tóth Péter zeneszerző Raymond Queneau Stílusgyakorlatok című műve alapján készült operája.

A francia író, költő, matematikus 1947-ben megjelent műve egy egyszerű történetet mesél el 99 stílusban. A könyvből számos színházi feldolgozása készült, a darabot Magyarországon először 1982-ben mutatták be a Katona József Színházban. Nátyi Róbertet, a Szegedi Tudományegyetem Bartók Béla Művészeti Karának dékánját és Tóth Péter zeneszerző, dékánhelyettest régóta foglalkoztatta a gondolat, hogy készülhetne egy vizsgadarab a magánének tanszakos hallgatók számára. Ehhez kiváló alapul szolgál Raymond Queneau műve, amely nem csak a prózai színészeknek, hanem az operaénekeseknek is lehetőséget kínál arra, hogy számtalan helyzetben és formában megmutassák magukat a közönség előtt. A Bognár Róbert által fordított néhány mondatos, egyszerű történet százféleképpen elmesélhető, a tizenhat képbe komponált egyfelvonásos kabaré-opera pedig betekintést enged a színházi figurák alakformálásba is.

A négy hangra és egy zongorára íródott opera már 2020-ban elkészült, de eddig nem állították színpadra. A Bartók Béla Művészeti Kart Támogató Alapítvány és a magyarkanizsai Regionális Kreatív Műhely azonban sikeresen pályázott a Magyar Művészeti Akadémia támogatására, így megszülethet a bemutató, amelyen a Szegedi Nemzeti Színház művészei mutatják meg tizenhat képben a színészi játék sokféleségét. A humoros, sokszor burleszk jelenetekben Somogyvári Zita, Szélpál Szilveszter, Bita Boglárka és Altorjai Tamás operaénekesek keltik életre az állandó történet mindig változó karaktereit, Szokody Anikó zongoraművész kíséretében.

Az egyfelvonásos előadást követően Kosztándi Vonósnégyes Bartók Béla I. vonósnégyesével és Tóth Péter Halálvirágok című művével zárja az ősbemutatót a Reök-palota kortárs alkotóterében. Az előadást január 20-án a vajdasági Magyarkanizsán is láthatja a közönség a Regionális Kreatív Műhelyben.

Kiemelt kép: Tóth Péter (Fotó: Szathmáry Melinda)