Ma és holnap este különleges előadással várják az érdeklődőket a Bethlen Téri Színházban: a One Thousand Faces kollektíva TERRA című produkciója az újcirkusz, a táncművészet és a fizikai színház elemeit ötvözve jeleníti meg a női lét örökérvényű kérdéseit.

A One Thousand Faces kollektíva 2019-ben született két magyar, egy brit és egy spanyol légiakrobata közös munkájából az INspirál Cirkuszközpontban. Az alkotók, egyben előadók különböző háttérrel érkeztek a cirkusz világába, így a közös nyelv megtalálásával kezdődött a munka. A most látható előadásuk, a TERRA a levegőakrobatika, kortárs tánc és fizikai színház eszközeivel idézi meg a női lét örök körforgását: születés, virágzás, elmúlás, újjászületés. Négy nő, öt légi eszköz, egy hegy ruhákból – és egy világ, ahol a testbeszéd mesél, és amely a végtelen körforgást hozza el a Bethlen színpadára a kollektíva kortárs légtánc előadás formájában.

A One Thousand Faces kollektíva 2019-ben született két magyar, egy brit és egy spanyol légiakrobata közös munkájából az INspirál Cirkuszközpontban. Az alkotók, egyben előadók különböző háttérrel érkeztek a cirkusz világába, így a közös nyelv megtalálásával kezdődött a munka. Azóta számos európai ország, illetve hazai fesztivál színpadán volt látható a TERRA című előadás, amely nemcsak látványos, de mélyen elgondolkodtató is – a fizikai határok feszegetésén keresztül kérdez rá arra, hogyan lehet megélni a nőiséget a modern világban, és hogyan kapcsolódunk az örök természeti ritmushoz, amelyből származunk.

Kiemelt kép: Jelenet a TERRA című előadásból (Fotó: Bethlen Téri Színház)