Idén ünnepli 50 éves fennállását a Stúdió K Színház: az új bemutatók mellett formabontó programsorozatot is indítanak StúdióKerekasztal a klímaváltozásról címmel, amelynek keretében a társulat tagjai, az ország vezető klímatudósai és a közönség együtt igyekszik felmérni az ökológiai válság mértékét és számba venni enyhítésének lehetőségeit.
A február 16-án kezdődő, négy részből álló sorozat egyes alkalmain kortárs prózai és lírai művekből kiindulva, neves szakértők segítségével olyan témákat járnak körül, mint ember és természet viszonya, a zöld átmenet, a munka jövője, az energiapolitika vagy a klímaaktivisták tevékenysége. „A Stúdió K tagjai elkötelezett környezetvédők. Ezért döntöttünk úgy, hogy a 2021/22-es évad tavaszi szakaszában a művészet szemléltető erejét és a tudomány racionalitását párbeszédbe állítva jelenítjük meg a klímaváltozás egyéni és közösségi dilemmáit. A „StúdióKerekasztal a klímaváltozásról” programsorozatán színészeink tolmácsolásában versek, prózák, drámarészletek segítségével bontjuk ki az ökológiai válság pszichológiai, etikai vagy filozófiai apsektusait. Utána pedig természettudósok, szociológus, ökológusok és jogászok látnak majd el magyarázattal minket, bemutatva szakterületük legfrissebb tudományos kimutatásait és a válság kezelésére tett javaslatait” – mondta el a program kapcsán a társulat.
A február 16-án megrendezésre kerülő első, alapozó jellegű alkalom témája az antropocén lesz, vagyis az a földtörténeti kor, amelyben a Föld ökoszisztémáját már döntő módon az emberi tevékenység határozza meg. A kerekasztal-beszélgetés résztvevői Ürge-Vorsatz Diána fizikus, az ENSZ Klímatestületének egyik alelnöke, a CEU professzora; Takács-Sánta András, humánökológus, egyetemi docens, az ELTE Humánökológia mesterszakának igazgatója; valamint Antal Miklós, mérnök-fizikus, ökológiai közgazdász, az ELTE Humánökológia mesterszakának tanára. A beszélgetést Sipos Balázs irodalmár vezeti. A belépés a rendezvényre ingyenes, de a színház befogadóképessége miatt regisztrációhoz kötöt, amelyet itt lehet megtenni.
Kiemelt kép: A Stúdió K Színház belső tere (Fotó: Vass László)