Három Konok Tamás festmény került be a párizsi Pompidou Központ gyűjteményébe. Ezáltal olyan alkotók mellett kap helyet, mint Mondrian, Miró, Dubuffet, Duchamp és Brancusi vagy Vasarely és Hantai, a párizsi intézmény Európa legnagyobb és egyik legértékesebb kortárs képzőművészeti gyűjteményének otthona.

Konok Tamás Budapesten született 1930. január 9-én és 2020. november 20-án hunyt el. Bernáth Aurél tanítványaként végzett a Magyar Képzőművészeti Főiskolán. Első kiállítását 1960-ban rendezték meg a párizsi Galerie Lambertben, 1964-ben a svájci Lausanne Múzeumban volt önálló tárlata, 1983-ban pedig szerepelt a Geometrische Abstraktion tárlaton Zürichben. Magyarországon egészen a 80-as évektől voltak kiállításai a Ludwig Múzeumban, az Ernst Múzeumban, a győri Xantus János Múzeumban, illetve feleségével, Hetey Katalinnal közösen a Szépművészeti Múzeumban.

Konok Tamás munkásságát már életében is számos elismeréssel tüntették ki, Kossuth-, Hazám- és Prima Primissima díjat kapott, sőt a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjével is elismerték, és a Francia Köztársaság Nemzeti Érdemrendjének lovagja címmel is. A párizsi elismerés munkássága szempontjából különösen fontos, hisz több, mint harminc évet Párizsban töltött.

Anno 1959-ben egy ösztöndíj segítségével érkezhetett a francia fővárosba, mely egészen a 90-es évek elejéig az otthona volt, míg vissza nem költözött Budapestre. A Pompidou Központ az 1970-es évek három kiemelkedő alkotását választotta: a Graphidion vert (1976), az Extension (1975) és az Espace descriptif (1975) címűeket. Konok Tamás zürichi utazásai nyomán talált rá arra a geometrikus absztrakt formanyelvre amely alapján későbbi alkotásai is létrejöttek.

Kiemelt kép: Konok Tamás (Fotó: Czimbal Gyula)