Nagymaroson vasárnapig színházi előadásokkal, koncertekkel, közösségi programokkal várják a látogatókat a Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó szervezői, a programsorozat kezdete előtt Rendszerváltás 30 – a színházi, kulturális és gazdasági élet múltja és jövője a V4 országokban elnevezésű konferenciára is sort került, melynek két szekciójában a V4 országok színházi, irodalmi, művészeti és gazdasági szakemberei osztották meg gondolataikat az elmúlt harminc évről, illetve az előttük álló lehetőségekről.

Kis Domonkos Márk, a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó igazgatója és Joanna Urbańska, a budapesti Lengyel Intézet igazgatója együtt köszöntötte a konferencia résztvevőit, akik az első szekcióban Dr. Angi János, a debreceni Déri Múzeum igazgatójának, Hartyándi Jenő Balázs Béla-díjas rendező, operatőr, fesztiváligazgató és Szakáli István Loránd, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. Gazdaságpolitikai és Gazdaságstratégiai Kutatóműhelyenék vezetőjének előadásait hallgathatták meg.

A második blokkban Dr. Pászt Patrícia, műfordító, a Krakkói Magyar Centrum alapítója a lengyel gyermek és ifjúsági drámairodalom elmúlt 20 évét mutatta be. Ezt követően Bakos-Kiss Gábor, a Győri Nemzeti Színház leendő igazgatója az elmúlt évek V4-es koprodukcióban készült színdarabjairól beszélt, majd Gál Tamás, a Komáromi Jókai Színház igazgatója, a CSAVAR Színház alapítója a felvidéki színjátszás helyzetét ismertette a rendszerváltozás óta.

VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó helyszíne idén Nagymarosra került, ahol vasárnapig olyan fellépőkkel találkozhatnak az ide látogatók, mint a Halott Pénz, Kowalsky meg a Vega, a Belga, a Firkin, az Aurevoir, a Blahalouisiana, Rúzsa Magdi, a Punnany Massif, a Random Trip, az Ivan & The Parazol, az Erik Sumo Band, Péterfy Bori & Love Band, a Lóci játszik, Dánielfy Gergő és az utazók, valamint az Európa Kiadó, míg Ausztriából a Russkaja érkezik. Emellett számos feltörekvő zenekarnak is lehetőséget biztosítottak a szervezők, így érkezik Lengyelországból a Cheap Tobacco, Szlovákiából a Luvver, Csehországból a HRTL, Magyarországot pedig a Carson Coma képviseli.

A színház szerelmeseire is különleges programok várnak: látható lesz a lengyel Teatr Ateneum A színház démonja című előadása, a szlovák Presov National Theatre Umbero Eco által inspirált Moral insanity című produkciója, a cseh Divadlo Polarka Homo zabijens című drámája és William Golding Az örökösök című regényének színpadi adaptációja Jan Antonín Pitínsky rendezésében. A zárónapon Feledi János táncművész, koreográfus vezetésével kéthetes workshop eredményeként fog megszületni a Changes című produkció.

Kiemelt kép: A Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó nyitóelőadása (Fotó: Vénégy Fesztivál és Színházi Találkozó)