Ma ünnepli 85. születésnapját Koncz Gábor, Kossuth-díjas színművész.
Koncz Gábor Mezőkeresztesen született, sokáig a sport szeretete határozta meg az életét. Édesapja viszont orvosként vagy papként szerette volna látni fiát, de a cölibátus nem volt túl vonzó számára. A középiskolai években kezdett érdeklődni a színészi pálya iránt, köszönhetően annak, hogy Kisfaludy darabban rábízták a király szerepét. A sikeres alakítás után már nem is volt kérdés, hogy merre tovább, főleg hogy az előadást olyan, akkor éppen Miskolcon játszó színészek is megnézték, mint Galambos Erzsi és Szirtes Ádám. „Miskolcon akkor Kazimír Károly volt a főrendező, aki azt mondta, fiam, neked mindenképpen színésznek kellene jelentkezned. Na, attól a pillanattól fogva a cél eltántoríthatatlannak bizonyult, s csak ez munkált bennem” – nyilatkozta a színész a pályaválasztásával kapcsolatban.
Elszántságát és tehetségét pedig mi sem bizonyítja jobban, hogy a Színművészeti Főiskolára elsőre felvették. 1963-ban végzett, Kecskemétre szerződött, majd egy év után a Miskolci Színház tagja lett. A két vidéki színház után került a fővárosba, először a József Attila Színház, aztán Vígszínház, majd a Madách Színház társulatának lett a tagja. A neves teátrumok után tíz év szabadúszás következett, 2012-től pedig az Újszínház tagja. A klasszikus világ, és magyar irodalom számos főhősét eljátszotta, és több színház számára rendezett is előadásokat. Emlékezetes színházi szerepei: Lucifer, Az ember tragédiájában, Bodor Péter, Az ugató madárban, Kent, a Lear királyban, és Bánk Bán.

Koncz Gábor (Fotó: Oláh Csaba)
Filmes pályafutása már a főiskolás éveiben elkezdődött, folyamatosan, párhuzamosan forgatott a színpadi szerepei mellett. Első filmje a Legenda a vonaton, amit megszámlálhatatlan további sikeres alkotás követett. Legfontosabb filmszerepei a Hattyúdal, az Édes és keserű, A kőszívű ember fiai, az Egri csillagok, A föld szeretője, és a Földindulás. Filmes alakításainak köszönhetően országosan is ismert és népszerű lett. Rendkívül sokoldalú, az extrém sportokban is kiemelkedően teljesítő, határozott, jó humorú, közvetlen személyiség. Önéletrajzi könyve 2007-ben jelent meg, Kaszkadőr nélkül címmel.
Pályáját és munkásságát a legrangosabb szakmai díjakkal is elismerték: Kossuth- és Jászai-díjas, érdemes művész, örökös tagja a Halhatatlanok Társulatának, a Magyar Filmakadémia életműdíjasa, és megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét is.
Isten éltesse sokáig!
Kiemelt kép: Koncz Gábor (fotó: Újszínház)