Március 20-án a Zenekadémia ad otthont a Liszt Ferenc Kamarazenekar különleges koncertjének, amellyel az együttes a megalakulásának 63. évfordulóját ünnepli.

“István rendkívül széles látókörű művész, aki rengeteg, a nemzetközi zenei életben fontos helyszínen megfordul, és élményeit, felfedezéseit is haza hozza a zenekarnak. Elsősorban az ő hatását látjuk majd a március 20-ai koncert programjában” – fogalmazott Tfirst Péter, a zenekar koncertmestere Várdai István csellóművészről, a Liszt Ferenc Kamarazenekar művészeti vezetőjéről. A kivételes alkotó, aki a közelmúltban Magyarország Érdemes Művésze díjat kapott, az ünnepi koncerten nemcsak szólistaként, hanem karmesterként is szerepet vállal.

Az est első felében Olli Mustonen 1. nonettje csendül fel, amely dinamikus és szellemes zenei világával méltán tartozik a kortárs komolyzene figyelemre méltó darabjai közé. Ezt követi Mieczysław Weinberg ritkán hallható Cselló-concertinója, amelyet Várdai István szólójával hallhat a közönség. A mű különlegessége, hogy nemcsak Magyarországon, de nemzetközi szinten is ritkán kerül színpadra. A koncert második felében Bartók Béla Zene húros hangszerekre, ütőkre és cselesztára című ikonikus műve hangzik el. A Liszt Ferenc Kamarazenekar erre az előadásra rendhagyó módon egy másik neves együttest is meghívott, az Anima Musicae Kamarazenekart, így két vonószenekar idézi meg a szerző eredeti elképzelését a tökéletes térbeli elhelyezkedésről.

Kiemelt kép: Liszt Ferenc Kamarazenekar (Fotó: Kőhidai Szabolcs)