Koncert-ráció – kritika az Oltári srácok 2025-ös változatáról

Volt, hogy vidékről, buszokkal utaztak fel az emberek, ám az akkori Arizóna, tehát a mostani Thália Színházat annak idején kizárólag fővárosiakkal is simán meg lehetett tölteni a Mindhalálig Beatles előadásain, ahol az 1988 decemberétől 1993 májusáig tartó játszási időszakban szinte még a csilláron is lógott a közönség. A gombafejűek ikonikus slágerei köré Munkácsy Miklós írt keretjátékot, és bár nem koncertmusical volt a produkció hivatalos műfaji megnevezése, az mégis szinte maradéktalanul megfelelt volna annak a megjelölésnek. Jogosan, hiszen a játékidő alatt felcsendülő énekszámok már csak a jelentőségüknél fogva is túlnőttek az egyszerű dalbetét-státuszon, a darabba eredetileg beleszerkesztett 18 Beatles-szám helyett pedig a színészek a búcsúelőadás égisze alatt több, mint a dupláját játszották el. Nem nagyon lehetett csodálkozni ezen a „merészségen”, tekintve, hogy addigra az eredeti dramaturgiai koncepciót az évek során egyre nagyobb méreteket öltő koncertjelleg már ténylegesen elsöpörte. A Mindhalálig Beatles darabtemetésére, amit egyébként a Magyar Televízió is közvetített, annyian voltak kíváncsiak, hogy be sem fértek a Nagymező utcai épületbe, így kivetítőn követhették a kint rekedtek a színpadi eseményeket sírva-nevetve, közülük néhányan szinte önkívületben.

Teljesen véletlen, mégis nagyon érdekes körülmény, hogy több esztendővel később, 2007-ben ugyanezen a játszóhelyen vette kezdetét egy másik csapat hasonló sikerszériája, amikor a Budapesti Operettszínház az itthon Oltári srácok címen futó Altar Boyz koncertmusicalt bemutatta Somogyi Szilárd rendezésében. Egy keresztény fiúbanda búcsúkoncertjébe csöppen a történet szerint a közönség, miközben megismerheti az élettörténetüket és a formációjuk keletkezésének körülményeit, ahogyan azt is, hogy miként viszonyulnak a darabbéli karakterek olyan fogalmakhoz, mint az önfeláldozás, a barátság, az árulás, és a hit. Az ezzel a projekttel párhuzamba állított Mindhalálig Beatles népszerűségéhez sokat adott hozzá az előadásban elhangzó énekszámok ismertsége, az Oltári srácok esetében azonban a magyar közönség nem támaszkodhatott ilyesmire.

Hogyha a videómegosztó csatornákon meghallgatjuk valamelyik külföldi cd-verziót, amelynél a dallam és dalszöveg egymásra hatásán kívül semmilyen más hangulati elem nem befolyásol bennünket, akkor az azért megállapítható, hogy a direkt csupán fiúkból álló popcsapatok jellegzetes előadásmódját nem ritkán stílusparódiaként használó, és az amerikai kisegyházak elé szerethetően görbe tükröt tartó közös nóták, illetve a mélyebb gondolatiságot közvetítő szólók egyaránt képesek dinamizmust, pezsgést mutatni, továbbá bizonyos dalok esetében érzelmi húrokat is megpengetni. Ennyi pedig még a stúdiókörülményeknek köszönhető steril hangzás ellenére is elegendő ahhoz, hogy a zenés játékok kedvelőinek lehessen hozzájuk valamilyen vonatkozásban kapcsolódniuk. Amikor a különböző színházi változatokba is belenézünk, rájöhetünk, hogy az atmoszféra, valamint a játszók személye mennyi mindent megalapoz, és befolyásoló tényező lehet a a nézői lelkesedés intenzitása is, amely következetesen jellemez nemzetiségtől függetlenül valamennyi Altar Boyz-verziót.

Nem szükséges ugyan ismerni ilyenkor a színpadon látott színészeket, enélkül is működik a hatásmechanizmus, ám vitán felüli, hogy hatalmas többletet ad a produkciónak, ha a közönség kötődik a játszókhoz. Dolhai Attila (Matthew), Kerényi Miklós Máté (Juan) , Mészáros Árpád Zsolt (Luke), Serbán Attila (Mark), és Szabó Dávid (Abraham), az Oltári srácok hazai megformálói hatalmas népszerűségnek örvendtek 2007-ben is, amikor lezajlott a magyarországi ősbemutató, ám nemcsak a nyilvánvaló tehetségük volt az, ami az azóta ismert mértékben meghatározóvá tette a produkciót. A talentumuk önmagában nem repítette volna őket ennyire magasra, hogyha az valahol ki nem bontakozhatott, nem szabad tehát figyelmen kívül hagyni, hogy abban az időszakban mind az öt színész mögött korszakos és kardinális előadások álltak, amelyek bőséggel biztosítottak nekik szakmai és ismertségi muníciót. Egyebek mellett a Mozart!-tal, a Rómeó és Júliával, a Menyasszonytánccal, az Elisabeth-tel, vagy a Lili bárónővel növelte az ötösükből négyük színpadi renoméját addigra a Budapesti Operettszínház, és a különleges koncertmusicallel a teátrum darabjaiban legelőször színpadra lépő Serbán Attila számára pedig az Oltári srácok bemutatását megelőző időszakban  – olyan szintén ikonikusnak számító darabokkal, mint a Rent, a Volt egyszer egy csapat, vagy a Jézus Krisztus Szupersztár –  a Picccolo, a Madách, valamint a Musical Színház lehetett a három legfőbb hátország.

Nagyon kell üdvözölnünk ma is az akkori zenés színházi struktúrát, amely olyan stabilitást nyújtott a jól megválasztott előadásokon, és a kedvező lehetőségeken keresztül a  műfaj képviselőinek, amelyből aztán nemcsak az adott teátrum vagy színművész, de élményszinten maga a közönség is profitált. Enélkül a szilárd alap nélkül az a kötődés, ami a nézők irányából a szereplők felé akkor, 2007-ben kialakulhatott, nem lehetett volna ennyire világos és felfokozott, sőt, még a darabban fellelhető interaktivitás, illetve a megannyi színházi easter egg célba juttatása sem működhetett volna ennyire magától értetődő módon. Ennélfogva amikor az Oltári srácok hajdani szereplőgárdája az ikonikus koncertmusicallel megannyi kihagyott év után 2025. január 31. és február 9. között Magyarország-szerte egy talán végsőnek mondható búcsúturnéra indult miután az Art-Színtér az ebben rejlő komoly lehetőséget értő módon felismerve szárnyai alá vette a produkciót, bizonyítást nyert, hogy nem butaság kiaknázni az ebben rejlő potenciált, és a nagyon erős nosztalgiafaktort. Kezdetben talán senki nem sejtette, hogy a próbafolyamat és az előadások ideje alatt nem pusztán a darabhoz fűződő emlékek törnek majd felszínre ezzel a módszerrel, hanem az Oltári srácok projektje a fentebb tárgyalt tényezők okán utólagosan nem kevesebb, mint egy jól bejáratott, flottul működő zenés színházi konstrukció szimbóluma  lesz.

Az összetartás és összetartozás témakörét a darab eredeti forgatókönyve szerint is érinti a produkció, amely többek között arra keresi a választ, hogy az emberi kapcsolatokat képes-e felőrölni a show-biznisz, vagy azok az értékek állandók. Ám a színészi kollegialitás jelentősége az újragondolt Oltári srácok nyomán további hangsúlyokat kapott, mert a gyakorlatban is bebizonyosodott, hogy az élet által egymástól elsodort művészek képesek ismét felvenni a fonalat, és közösen alkotni valamit a múltbéli dolgokból. Kerényi Miklós Gábor, a 2007-es változat művészeti vezetője arra világított rá a 18 évvel ezelőtti bemutatókor, hogy minden olyan előadás, ami valamilyen formában a hitről szól, jelentőségteljesnek mondható, mivel a hit nemcsak valamilyen valláshoz kapcsolható, hanem az is lényeges, hogy tartozzunk valahova, és egymásban, illetve a nagy ügyekben szintén legyen bizodalmunk. Emellett a premieren való felszólalásakor arról is esett szó, hogy erről beszélni színházi körülmények között mennyire fontos és hiánypótló. A fia, Kerényi Miklós Máté például abban hitt, hogy egy régóta dédelgetett ötlettől vezérelve több évvel később érdemes feléleszteni az eredeti szereposztással a darabot, illetve abban is reménykedett, hogy az elképzelése emocionálisan és művészeti szempontból egyaránt hatni és működni fog. Nem tévedett, mert tisztán látszott, hogy a 2025-ös széria kapcsán érzelmileg maguk a fellépő művészek, sőt, a nézőtéren helyet foglaló színésztársak is bevonódtak, és az is okos ötlete volt a megvalósítóknak, hogy nem minden elemét tartották meg a 2007-es verziónak.

Ilyenformán egyaránt terepe lett az előadás a valódi színészi önvallomásoknak, valamint a jelenlegi karrierállomásaikra tett utalásoknak. Ez a fajta koncepció azért bizonyos vonatkozásban magát a végkifejletet, illetve a végső konklúziót is megváltoztatta, így a darabot betéve ismerők körében is tartogatott a búcsúturné meglepetéseket, arról nem beszélve, hogy a dalszövegek ebben a sajátságos, nagyon érzékeny színházi interakcióban fokozott jelentőséget kaptak. Mind ezeknek folyományaként a színészi játék is fajsúlyosabb lett, és néha markánsan különvált egymástól, megint máskor pedig éppen, hogy szorosan összefonódott a közreműködők valódi énje, és az eljátszott karakter.

A közönség, hogyha úgy hozza a helyzet, nagyon szereti meglátni a színész mögött az embert, az Oltári srácok 2025-ös sikerének ez a tény is az egyik kulcsa lehet. Dolhai Attila a pályájának eleje óta eltelt időben bebizonyította, hogy a barátságos, ám mégis kissé tartózkodó kisugárzása ellenére jó gazdája a nagyobb expresszivitást igénylő karaktereknek, Mészáros Árpád Zsolt pedig nemrég a Koldus és királyfi musicalben VIII. Henrik alakítójaként arról tett tanúbizonyságot, hogy olyan figura megformálása is rábízható, amelynek finoman árnyalható személyiségjegyei léteznek. Serbán Attila egyfajta belső tisztaságot magán viselő, tipikus jóember-alkatú színész, akit normál esetben ez az adottsága ugyanilyen jellegű szerepek eljátszására predesztinálna, azonban azon túl, hogy nagyon jól kimunkált az énektechnikája, olyan energiákat tud közvetíteni a színpadon, amely összetettebb figurák megszemélyesítésére is alkalmassá teszi, nem zárja skatulyába. Az Amerikában zenei karriert építő Szabó Dávidnak mindig is volt egy nagyon erős popénekes vibe-ja, amit azonban nemcsak, hogy hátra tudott hagyni a színházi munkáiban, de egy háromperces musicalrészletet is teljes átlényegüléssel volt képes előadni, ezért aztán mondjuk a szerelmes duettek esetében bizony arra is akadt példa, hogy a nézők a fikciót kissé összekeverték a valósággal. Kerényi Miklós Máté kölykösségbe oltott határozottsága szintén egy nagyon érdekes karakterbéli kombináció, azonban a még előtte álló pályaévek során nemcsak színművészi minőségében bontakozhat ki, hiszen rendezői affinitással is rendelkezik, és amint az az Oltári srácok projektjének koordinálása során is kiviláglott, azok közé az emberek közé tartozik, akik nem csupán nagyon jó ötletekkel szolgálnak, de gyakorlati lépéseket is készek tenni értük, nem burkolóznak tétova várakozásba.

Lehetséges, hogy több nagy sikert megélt musical éled majd fel a közeli jövőben az eredeti szereposztással, még akár koncertesítve is az idei Oltári srácok mintájára, közülük mindenesetre ugyanez fog megtörténni a Szilveszter Lévay-féle Elisabeth-tel, amely 2025. május 31-én egyetlen játszási alkalom erejéig beköltözik a beköltözik Papp László Sportarénába.

Kiemelt kép: Jelenet az Oltári srácok című előadásból (Fotó: Art-Színtér)