A FOCUS on You program keretében a komolyzenével foglalkozó fiatal előadóművészeknek és zeneszerzőknek szóló mentorprogram indul, amely lehetőséget és szakmai támogatást nyújt ötleteik, karriercéljuk megvalósításához.
A mentorprogram célja, hogy fiatal zenészek, énekesek és zeneszerzők saját zenei projektjük kidolgozásán és megvalósításán dolgozhassanak nyolc hónapon keresztül, személyre szabott módon, egy szakmai mentor és különböző területek szakértői segítségével. A projekt lehet például koncertsorozat, mesterkurzus vagy más esemény megvalósítása, platform létrehozása vagy valamilyen egyéni karriercél elérése. A mentorok nemzetközileg is elismert komolyzenei szakemberek (zenészek, a zenei üzleti élet szereplői), akiket a mentorált projektötletek ismeretében választanak ki.
A mentorprogram legfeljebb négy zenészt fogad: 18-35 év közötti, komolyzenével foglalkozó, még tanuló vagy szakmáját aktívan gyakorló zeneszerző, zenész és énekes jelentkezhet, aki magyar nyelven tud dolgozni. A programokra nagyrészt online kerül sor, így a részvétel helyfüggetlen.
Jelentkezni szeptember 2. éjfélig az alábbi oldalon lehet, saját projektötlettel vagy egyéni karriertervvel, amelynek megvalósításán a résztvevő a program alatt dolgozni szeretne, valamint szükséges hozzá a szakmai önéletrajz, a motivációs levél és a tervezett projekt leírása.
Kiemelt kép: FOCUS on You mentorprogram (Fotó: FOCUS on You)