Ma este mutatják be a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Sinkó Ferenc rendezésében Anne Lepper kortárs német író Seymour – Csak véletlenül kerültem ide című drámáját a teátrum stúdiótermében.
A darab öt túlsúlyos gyermekről szól, akiket egy messzi hegyvidéki intézetbe zárnak, annak érdekében hogy leadják a felesleget, dr. Bärfuss pontos szabályai követve. A legnagyobb motivációjuk az orvos érkezése, aki sikeresnek nyilvánítja majd a diétát és végre teljes életet élhetnek, mint a normális emberek. Visky András a napokban megtartott sajtótájékoztatón elmondta, örömmel állt a feladat elé, hiszen aktuálisnak érzi a témát, és elmondása szerint, mindenki önmagára találhat a darabban. Sinkó Ferenc régi vágyaként emlegette a művet: „A szöveg, aminek korábban volt egy felolvasószínházi változata, „első hallásra szerelem” volt. Ez hat éve történt, azóta motoszkált a fejemben, hogy ha lehetőség lesz rá, akkor szeretném színpadra vinni. A darabbeli helyzet az, hogy van öt kövér gyerek, akiket a szüleik felvittek egy hegyi szanatóriumba, és be vannak oda zárva. Van idejük gondolkodni és beszélgetni. Az első gondolatom az volt, hogy miként lehetne ezt a helyzetet és a szöveget olyanná konvertálni, hogy ne a fizikai kövérségről legyen szó, hanem hogy mindenki találja meg a saját „kövérségét”, amit jó lenne lefogyni és letenni.”

Sinkó Ferenc (Fotó: Biró István)
A közös munkáról a rendező így vélekedett: „Gábor Zsófival ez már a negyedik közös projektünk. Egy húron pendülünk, egy irányba tudunk gondolkodni. Mihai Păcurar, a díszlettervező régi ismerősöm, de még nem dolgoztunk együtt. Ismertem a képi világát és lehet, hogy az egy kicsit sűrűbb, mint az enyém, de pont ez volt a kihívás. Danagaval (Daniel Aga), a zeneszerzővel ez a második projektünk, ő DJ és mostanában kezdett el kacérkodni a színházi zenével. Nagyon fontos a munkája az előadás hangulatának megteremtésében. Azt gondolom, hogy a Seymour inkább egy hangulati előadás – vagyis remélem –, ahol a Mit? Miért? Nem értem. mondatok háttérbe szorulnak, és hagyjuk, hogy a hangulat magával sodorjon.”
Az előadás egyik főszereplőjét, Sebastiant Orbán Attila alakítja, aki a rendező szavait az alábbiakkal egészítette ki: „A darab a test kultuszáról szól, de valahol a lélek szenvedi ezt meg. Folyamatosan próbáljuk elhelyezni a testünket valahová, és a lélek, ami láthatatlan marad, azzal nem foglalkozunk. A lélek eléggé megszenvedi a testnek a gyötrelmét.”

Pillanatkép a Seymour – Csak véletlenül kerültem ide sajtótájékoztatójáról (Fotó: Biró István)
A produkció rendezője Sinkó Ferenc, dramaturgja Vajna Noémi, díszlettervezőja Mihai Păcurar, jelmeztervezője Gábor Zsófia, az előadás zenéjét Danaga szerezte, míg a rendező munkatársa Bodolai Balázs volt. Az előadás szereplőit Albert Csilla, Gedő Zsolt, Imre Éva, Kiss Tamás, Orbán Attila és Tőtszegi Zsuzsa keltik életre.
Kiemelt kép: Pillanatkép a Seymour – Csak véletlenül kerültem ide sajtótájékoztatójáról (Fotó: Biró István)