Tavaly májusban több előadással, köztük a nagy sikerű A Pál utcai fiúkkal lépett fel a Kolozsvári Állami Magyar Színház színpadán a Vígszínház társulata. A teátrum idén is ellátogat Romániába, ezúttal azonban csak két előadás mutatkozik be a kolozsvári közönség előtt – írja a maszol.ro.

Június 14-én 16:30-kor a kolozsvári színház stúdióteremében láthatják az érdeklődők A Pentheszileia Programot, mely a Vígszínház Házi Színpadának egyik, évek óta futó előadása. A marosvásárhelyi származású Kincses Réka saját színművét rendezte meg Szilágyi Csengével és Király Dániellel a főszerepben. A Pentheszileia Program egy generációkon átívelő családtörténet egy különleges tehetségű női szerző szemszögén keresztül, nyers szexualitással, szókimondó stílusban.

Ugyanaznap este, 19 órától a nagyszínpadon Valló Péter rendezését, Molnár Ferenc egyik klasszikusát, A testőrt láthatja a közönség a főszerepben Eszenyi Enikővel, Kern Andrással és Stohl Andrással. A négy éve bemutatott vígjátékban Molnár minden erényét megcsillogtatja: frappáns cselekmény, remek humor és emberismeret, valamint leleményes párbeszédek garantálják, hogy minden néző jól szórakozzon ezen a társalgási és félreértés-vígjátékon.

A Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő nem csak színésznőként tér vissza a Kolozsvári Állami Magyar Színházba. Ő rendezi ugyanis a teátrum egyik idei utolsó bemutatóját, Frank Wedekind Lulu című drámáját.

Kiemelt kép: Jelenet A testőr című előadásból (fotó: Almási J. Csaba)