„Kölcsönös bizalmon alapuló munka volt mindenki részéről” – Interjú Kovács Mátéval

Kovács Máté jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem végzős hallgatója, szakmai gyakorlatát független színházakban töltötte, olyan rendezőkkel dolgozott együtt, mint Alföldi Róbert, Császi Ádám, Bagossy László vagy Kovács D. Dániel. Az idei évadot a Mi történt Baby Jane-nel? című előadással kezdte, amelyben két figurát (Apa, Edwin) formál meg, de látható többek között a Végszóban, Az Őrült Nők Ketrecében és a 12 dühös emberben. Mátéval a Baby Jane kapcsán beszélgettünk, de szóba került többek között az egyetemi záróvizsga, valamint az is, hogyan éli meg a bezártságot, mivel foglalja el magát.

Idén végzel a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Mennyiben befolyásolja a záróvizsgákat a most kialakult helyzet?

Mint minden egyetemen, természetesen nálunk is megváltozott az oktatás és vizsgáztatás formája. Előadásaink nincsenek, de a szakdolgozatokat már leadtuk, a védésre, amint lehet, sor kerül. A kérdés most az, hogy mikor és hogyan lesz diplomaosztó. Több javaslat felmerült, de majd később dől el, hogy milyen formában fog végül megvalósulni.

Az egyetem mellett több darabban is láthatott a közönség, az előadások azonban most szünetelnek. Mivel töltöd a szabadidődet?

Nem sokkal a színházi munkák leállása előtt volt egy Hedda Gabler szkeccsek című bemutatónk az egyetemen Szász János és Forgács Péter rendezésében, ami egy nagyon intenzív, hajnalokba nyúló főpróbahéttel, majd bemutatóval ért véget. Szóval leginkább pihenéssel töltöttem az első napokat. Utána, kegyelmet nem ismerve befejeztem a szakdolgozatomat és tulajdonképpen élveztem is, mert azt éreztem, hogy van feladat. Újra edzek, olvasok, sorozatokat nézek, és régi vágyamat is valóra váltottam: elkezdtem főzni. Illetve ez így kicsit nagyképű kijelentés, pontosabban szólva, még csak ismerkedem a konyhával és az ott zajló, számomra eddig teljesen idegen dolgokkal. (nevet) Például sütöttem zsömlét! Erre vagyok a legbüszkébb. Az ilyen és ehhez hasonló új ismeretek szerzése mellett pedig tartom, vagy éppen újra felvettem a kapcsolatot régi és újabb barátokkal.

Mindezek mellett sokat fantáziálok a színházról. Mi lesz, hogy lesz, lesz-e? Mit akarnak majd látni az emberek, ha ennek vége? Ez nem is annyira aggodalom, mint inkább megoldás keresés. Persze van aggodalom is, de próbálok pozitív maradni és nem beleszontyolodni ebbe a pangásba, ami most van. Darabokat, adaptálható szövegeket kutatok, illetve keresem az online megjelenésre alkalmas lehetőségeket, felületeket mint például a MOTTO, ami szerintem egy remek kezdeményezés. Készül többek között egy diplomafilm, ott az utolsó simításoknál járunk most. Persze a mostani körülmények nem könnyítik meg a helyzetünket, mert ez ráadásul egy nemzetközi munka. Emellett van egy felület, ahol különböző európai színművészeti egyetemek tanárai tartanak online órákat, amelyhez bárki, aki ilyen intézmény hallgatója, csatlakozhat és részt vehet különböző tematikájú kurzusokon. A képzés többnyire angol nyelven folyik, volt például online mozgás órám is! Feküdtem a laptop előtt és az elbow jelentésén gondolkoztam.

Melyik előadásod hiányzik a legjobban? 

Erre nem tudok válaszolni. Nem azért, mert nem akarok, hanem mert tényleg nem tudok. Mikor melyik. Az egymásra utaltság és kiszolgáltatottság miatt sokszor eszembe jut a Mi történt Baby Jane-nel?, a bezártság miatt a 12 dühös ember, emiatt az ismeretlen és többször emlegetett „láthatatlan ellenség” miatt meg a Secondhand. Egy számomra szintén nagyon fontos előadás, a Jean-Paul Marat üldöztetése és meggyilkolása, ahogy a charentoni elmegyógyintézet színjátszói előadják De Sade úr betanításában pedig azért is nagyon hiányzik, mert az volt az utolsó olyan közös egyetemi munkánk, amiben szinte az egész osztály részt tudott venni, emellett ez a produkció az egyik legkevesebb ottani munkám. Az Őrült Nők Ketrece zenéje lassan fél éve pörög folyton a fejemben. Az utolsó előadásom a leállás előtt a Végszó volt a Rózsavölgyiben, ahol elhangzik ez a mondat: „A színház veszélyes hely.” Na, hát ez meg azért szokott az eszembe jutni, mert ez a mondat akkor és ott egy teljesen új értelmet nyert. Kár, hogy nem láttam a közönséget, amikor ez elhangzott. Aztán ott van még az említett Hedda Gabler szkeccsek is. Régi vágyam volt, hogy egyszer Jörgen Tesmant alakíthassam és nagyon örülök, hogy még pont be tudtuk mutatni pár nappal a leállás előtt, de sajnálom, hogy azóta nem játszhattuk. Összességében azt tudom mondani, hogy mindegyik előadásom más miatt fontos és más okból hiányzik.

Az Izgass fel! musical idén májusban búcsúzott volna a közönségtől, téged áprilisban láthattak volna utoljára az előadásban. Van remény egy tényleges darabtemető előadásra?

Igen. Amint vége van ennek az időszaknak és újra lehet játszani, azon fog dolgozni a szervezés, hogy a már meghirdetett, de elmaradt előadások pótolva legyenek.

Tavaly szeptemberben mutattátok be a Mi történt Baby Jane-nel? című előadást a Hatszín Teátrumban. Milyen volt a közös munka Alföldi Róberttel?

Számomra nagyon meghatározó volt. Eleinte zavarban voltam, de az egész próbafolyamat egy nagyon jó élménnyé vált, és nagyon örültem a lehetőségnek. Ezen kívül pedig sok újat tudott mutatni, mondani. Jó volt tanulni tőle és a többiektől egyaránt. Többen mondtuk már, akik benne voltunk, hogy volt az egésznek egy „nyári tábor” jellege. Egyszerre jó hangulatú, mégis komoly munkafolyamat volt, aminek nyilván voltak nehézségei, de ezek azok a szükséges küzdelmek, amelyekkel egy előadás létrehozásánál az ember óhatatlanul szembesül. Különösen jó volt, hogy Robi partnerként kezelt mindenkit. Kezdettől fogva nyitott volt az ötleteinkre. Kölcsönös bizalmon alapuló munka volt ez mindenki részéről.

Neves színészekkel játszol együtt a darabban, Hernádi Judittal, Kiss Marival, Bercsényi Péterrel és Hartai Petrával. Tőlük is tanultál?

Igen. A próbafolyamat alatt sok hasznos tanácsot kaptam. Sőt igazából a mai napig van, hogy Juci valamit odasúg a takarásban, vagy Peti mond valamit az öltözőben.

A darabban két, igen ellentétes jellemű és habitusú szerepet játszol. Nehéz ezt a két figurát mondhatni egyszerre, egy előadáson belül hitelesen megformálni?

Igazából Edwin jelleme közelebb áll az enyémhez. Nem azt mondom, hogy őt nem nehéz megformálni, csak vele sok közös pontunk van. Az ő problémáját ismerem: pályakezdő zongoraművész, klasszikus képzettséggel és az ő egzisztenciális és érvényesülési válságával. Egy szorongó ember, aki próbál megkapaszkodni és érvényesülni a szakmájában. Az Apa figurája más miatt jó feladat. A filmben egyébként, azt hiszem, ő csak az elején jelenik meg, így meg is lepődtem, mikor olvastam a darabot, hogy itt többször látjuk. A próbák során értettem csak meg, hogy miért is jó döntés többször visszahozni: Jane jellemfejlődésének szempontjából, illetve Blanche és Jane kapcsolatának megértése miatt nagyon fontos látni az ő viszonyukat. Az Apa karakterénél lényeges szempont volt, hogy ne akarjak apát játszani. Egyrészt, mert az nem játszható, másrészt, mert az az ember nagyjából velem egykorú volt akkor, amikor őt látjuk. Érdekes, hogy az Apának sokkal rövidebbek a jelenetei, mint Edwinnek, de azokon többet gondolkodtam. A példányomban tele is vannak jegyzettel az ő oldalai. Nála az a nehéz, hogy ne egy egyoldalú, gonosz, önző diktátor legyen, mert nem is az. Ő csak biológiailag apa, az emocionális részéből talán kevesebb jutott neki. Félmondatban említi a gyerekek anyját, hogy megígérte neki, hogy vigyáz rájuk. Talán ott változott meg benne valami, vagy egyszerűen nem jól akar jót a gyerekeknek, vagy nem is akart, csak magának. Azt hiszem, összességében a kérdésedre a válasz: igen, nehéz.

Számodra mi a történet legfontosabb üzenete?

Számomra ez a történet végtelenül emberi. Ezek a dolgok ott motoszkálnak bennünk, csak nem mondjuk ki, vagy nem tesszük meg – remélhetőleg. A küzdelem a felejtés ellen. Ahogy Jane mánikusan kapaszkodik az ő egykori hírnevébe, és nem bír belenyugodni a gondolatba, hogy egyszer minden elmúlik, és hogy ez rá is vonatkozik. A féltékenység, az irigység a hírnévre, az apa szeretetére, a másik sikereire. Ezt mind ismerjük, mert bennünk van más-más formában. Ez az egész kívülről sokszor mulatságos. Ez például egy fontos dolog szerintem, hogy tudjunk ezen, és ezen keresztül magunkon nevetni. Nem tudok konkrét üzenetet megfogalmazni.

A jövőre vonatkozóan tudsz-e már valamit, ami biztosnak tekinthető?

Most, a kialakult helyzet miatt sajnos sok minden elég bizonytalan mindenhol, ez velem sincs másképp. Két munkámat kellett csúsztatni a koronavírus miatt. Az egyiket egészen 2021 nyaráig, a másikat egyelőre még nem tudom. Ezen kívül van pár előadás tervben, de ezekről még korai lenne mondani bármit is.

Kiemelt kép: Kovács Máté (fotó: Kovács Borbála)