Közel hét év után búcsúzik a Szkéné Színház egyik sikerdarabja: június 22-án utoljára lesz látható a Kohlhaas.
Élt valaha egy lókereskedő, név szerint Kohlhaas Mihály, a maga korában az egyik legderekabb, ugyanakkor legelvetemültebb ember. Ez a rendkívüli férfiú, egészen harmincéves koráig, a jó állampolgár példaképének számíthatott volna. Volt neki az egyik faluban, amely még most is róla van elnevezve, egy majorsága, ahol nyugodtan megélhetett mesterségéből; a gyermeket, akivel megajándékozta hitvese, Isten félelmében szorgalomra és hűségre nevelte; szomszédai között nem akadt egy sem, aki ne élvezte volna jótéteményeit vagy igazságosságát; egyszóval, a világnak áldott emlékezetűként kellene őt számon tartania, ha egyik erényében a végletekig nem csapongott volna. A jogérzék azonban rablóvá és gyilkossá tette őt.
Heinrich von Kleist Kohlhaas Mihály című elbeszélését Gábor Sára és Hegymegi Máté alkalmazta színpadra (utóbbi a rendezésért is felelt), a darab bemutatójára 2015. július 1-jén került sor a Zsámbéki Színházi Bázison. Ezt követően szeptember 11-től a Szkéné Színházban volt látható a TITÁNium program keretében létrejött produkció, amely 2016-ban elnyerte a legjobb független előadásnak járó Színikritikusok díját. A címszereplőt Nagy Zsolt kelti életre, mellette Pető Kata, Molnár G. Nóra, Szécsi Bence, Fehér László, Jankovics Péter, Király Attila, Kárpáti Pál, Pallag Márton és Horkay Barnabás látható a darabban.
A dráma szövegkönyv változata a Selinunte Kiadó által gondozott Kortárs klasszikusok – Mai magyar színdarabok című kötetben is olvasható.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Kohlhaas című előadásból (Fotó: Mészáros Csaba)