A kővágóörsi Botond Pajta adott helyszínt vasárnap, a Határtalan Hangok Közhasznú Alapítvány által szervezett, és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő folkklubnak.
A havonta megrendezésre kerülő rendezvény során minden alkalommal más néprajzi tájegység mutatkozik be a Káli-medence községeiben. A központi helyszínnek számító Botond Pajtában Vajdaszentivány következett, a dalok és a táncok a Maros megyében található községet hozták közelebb a népzenén keresztül. A rendezvényt Navratil Andrea népszerű dúdolója nyitotta, az össznépi éneklést pedig Pál István Szalonna és bandájának muzsikája követte.
Szabó Csaba és a Tördemic Néptáncegyüttes már hazajárnak a Botond Pajtába, a legnagyobb hőség sem zavarta őket, örömmel tanították a táncot a lelkes résztvevőknek. A legkisebbek a kreativitásukat élhették ki a délelőtt folyamán, az ősi kézműves technika, a nemezelés fortélyait megtanulva alkottak szebbnél szebb dolgokat.
A KŐFESZT Folkklub ingyenes rendezvénysorozatot a Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program, és az NKA Kárpát-medencei Kultúrpajta és Tündérkert Hálózat támogatja.
Nyitókép: KŐFESZT Folkklub (fotó: Steindl Gabriella)