Ma ünnepli 50. születésnapját Kocsis Gergely, Jászai Mari-díjas színész.
Kocsis Gergely 1975. március 24-én, Keszthelyen jött a világra. 1999-ben Békés András osztályában végezte el Színház- és Filmművészeti Egyetemet, majd ugyanebben az évben a Katona József Színház szerződtette, ahol azóta is aktív tag. A színpadon gyakran hozza a kisemberek, antihősök és örök vesztesek figuráit – miközben a való életben egy szaxofonnal a kezében mutatja meg, hogy ez a kép korántsem fedi a valóságot: hosszú évekig tanult zenét, a Könnyű Esti Sértés színészzenekar fúvósa. Gyakran közreműködik a Petőfi Irodalmi Múzeum és a TÁP Színház produkcióiban is. 2020-ig az SZFE oktatója volt.
Több évtizedes pályafutása során főleg a Katona József Színházban játszott. Játszott nagy klasszikusokban, mint például Zsámbéki és Ascher Godot-ra várva feldolgozásában, a szintén Ascher rendezésében készült Koldusoperában, illetve főszerepet kapott Zsótér Csongor és Tündéjében is. A Katona színpadán természetesen kortárs darabokban is szerepelt. Játszott Tersánszky és Grecsó által jegyzett Cigányok című előadásban, Székely Kriszta Kaukázusi krétakör adaptálásában, de lehet látni a színház idei szezonjában bemutatkozó darabjaiban is, a Nyílt tárgyalásban és az Itt életben is. A Katona színpadain túl felbukkant még a Radnóti Miklós Színházban a Gothár Péter rendezésében készült Szentistvánnapi búcsúban.
Több rendezés is köthető a nevéhez. Barátaival együttműködve dolgozott a Papsajt című filmen, ahol színészként, rendezőként és forgatókönyvíróként vett részt. Többek között Eszenyi Enikő, Benedek Miklós, Kulka János és Gothár Péter szerepelt benne, akivel sokoldalú alkotói kapcsolatot ápol. Színpadon is rendez: többek között ő jegyzi a Kedd című előadást a Katonában, illetve a Mezítláb a parkban is hozzá köthető a Belvárosi Színházban.
A Papsajton kívül olyan filmekben lehetett látni még, mint a Majdnem szűz, a Swing, a Bűnös város, legutóbb pedig iskolaigazgatóként tűnt fel Reisz Gábor Magyarázat mindenre című legújabb filmjében.
Boldog születésnapot kívánunk neki!
Kiemelt kép: Kocsis Gergely (Fotó: Várady Nikolett)