48 pályázat érkezett az idén második alkalommal megrendezésre kerülő Könyves Magazin szakmai partnerségével megvalósuló Mastercard Alkotótárs ösztöndíj programjára. A jelentkezők olyan, 40. életévet be nem töltött vers-, és prózaírók, akiknek már legalább egy, legfeljebb két szépirodalmi kötete megjelent. A tavalyi nyertesek André Ferenc és Czakó Zsófia voltak, utóbbinak a tavaszi Margó Irodalmi Fesztiválon mutatják be Szívhang című kötetét, ami az ösztöndíjnak köszönhetően született meg.

A előzsűri tagjai Antal Nikolett, Lapis József és Valuska László, akik a legjobb 10 pályázatot választották ki, míg a döntősök közül Dragomán György, Erdős Virág, Tompa Andrea, Máté Gábor és Závada Péter alkotta szakmai zsűri választja ki a 2022-es Mastercard Alkotótárs férfi és nő ösztöndíjasait, akik rendszeres megjelenési lehetőség mellett két millió forintot kapnak kötettervüket megvalósítására. A top 10 pályázó egy alkotótábor keretén belül valósíthatja meg terveit, aminek célja, hogy a három nap alatt kellő szakmai támogatást nyújtson, mind egyénileg, mind pedig csoportosan. A győzteseket 2022. június 10-én, pénteken, 15 óra 30 perckor órakor hirdetik ki a Margó Irodalmi Fesztiválon a Városmajori Szabadtéri Színpadon.

A 10 döntős pályamunka:

Hegyi Ede egy nagy élménycsomagot, a gyerekkort írja meg novelláiban, nyomon követve egy felnövés történetét, a világ megismerését. Kali Ágnes verseskötetében a hold ciklusaival szeretne párbeszédet kialakítani, újholdtól teliholdig mesélni történetet, a jelen történetét, a nők történetét, a gyógyulás történetét. Kállay Eszter saját tapasztalatából kiindulva tenné láthatóvá a nőkre háruló gondoskodási munkát, versei felhívják a figyelmet az otthon terének kettősségére, ami egyszerre nélkülözhetetlen hely, ugyanakkor izolálhat, el is választhat a közösségtől. Kerber Balázs verseskötetében a hétköznapi és jellemzően városi percepció felől értékelné újra, hogyan működnek a mechanizmusok, a virtuális viszonyrendszerek a mindennapi tudatban, látásmódban, érzékelésben. Laboda Kornél Magasország című lapozgatós könyvének főhőse egy frissdiplomás színházrendező, aki körül lépésenként alakul át, omlik össze a kulturális rendszer.

Makai Máté hungarofuturista regénye egy ökológiai katasztrófa idején játszódik Magyarországon a kilövésre váró Csodaszarvas nevű űrhajó hátterében, főszereplője egy digitális drogdíler. Mécs Anna elbeszélője édesapja 56-os történeteit és börtönéveit szeretné megismerni, személyes hangú regény örökségről és búcsúról. Mucha Dorka a 2000-es évek közepén egy angyalföldi általános iskola nyolcadikosainak sötétbe és erőszakba forduló életét mutatja meg. Vajna Ádám verses regényében egy 19. századi új-zélandi ornitológus, Sir Walter Lawry Buller és egy 1990-es években született magyar költő életútja találkozik. Vonnák Diána első prózakötete tavaly jelent meg Látlak címmel. Hetedik éve tölt hónapokat, éveket Ukrajnában a háború hátországában: forradalomtól az orosz invázióig, a reménytől a rettegésig.

Kiemelt kép: Pillanatkép a tavalyi Margó irodalmi Fesztiválról (Fotó: Gádoros Márk)