Február 1-jén, a XXVII. Turisztikai Évadnyitó Gálán adta át Márta István, a Magyar Fesztivál Szövetség elnöke az év fesztiválszervezője díjat, melyet idén Kiss Móninak és Bérczes Lászlónak ítélt oda a szakmai szervezetek jelölése alapján a Magyar Turizmus Kft. Az Ördögkatlan két alapítója több, mint 10 éves szervezői munkájáért érdemelte ki az elismerést, a páros ebben az évben már a 12. fesztivál megrendezésén dolgozik, amelynek a Baranya megyei Kisharsány, Nagyharsány, Beremend és Villánykövesd ad otthont.

Bérczes László, aki betegség miatt nem tudott részt venni a Gálán, korábban egy Facebook posztban adta hírül, hogy az öt napos rendezvénysorozat a TAO megszüntetése ellenére is „lesz, ha a fene fenét eszik is.”. Egyelőre nem tudják, hogy mi az a keret, amiből gazdálkodhatnak 2019-ben, ezért a korábbi évekkel ellentétben a program összeállítása még nem kezdődött el, így most várakoznak és bizakodnak, illetve türelemre intenek minden fellépni vágyót.

A fesztivál társigazgatója a következő sorral zárta bejegyzését: „Kapa-Pepe-Rémusz szavait tudjuk idézni a 12. éve meghívott Mrozek-darabból: „Muszáj mulatságnak lenni!” Muszáj Ördögkatlannak lenni!”, és ezt mi is így gondoljuk!

Kiemelt kép: Bérczes László és Kiss Mónika (Fotó: Várady Nikolett)