Kíséri kacagás és könny – kritika a Hegedűs a háztetőn című előadásról

„Mindazok a hősök, akiket addig játszottam, benne vannak ebben a nagyszerű tejesemberben” – így vélekedett Bessenyei Ferenc, a Hegedűs a háztetőn musical egyik ikonikusnak számító Tevjéje az általa alakított figuráról egy vele készült beszélgetésben. A 2004-ben elhunyt színművész felismerte annak idején a feladatban rejlő sokszínűséget, és azt, hogy több karaktertípus mozaikdarabkái adják ki szerepformálás vonatkozásában a legtökéletesebb egészet Jerry Bock és Joseph Stein közös projektjében. Ennek tükrében nem lehetett csodálkozni azon, hogy a színészlegenda hamar megnyerte magának a közönséget. Dörgedelmessége mögött érzékenység rejlett, robusztussága ellenére szálfaegyenes tartást sugárzott a szerepben, és az éneklési stílusa is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a nézők mindmáig viszonyítási alapként tekintsenek a játékára, amit a zsidó családfő jelmezébe bújva estéről estére színpadra tett. Persze nagyon sokat segített az előadás országos szintű népszerűsítésében, hogy a Kossuth Rádió a hazai ősbemutató után a musical néhány stúdiókörülmények között felvett számát sugározni kezdte, a Hungaroton lemezkiadó pedig a Szeretsz engem? és a Ha én gazdag lennék című dalbetéteket megjelentette, utóbbi az Ez is operett, az is operett címen futó műsorban is lement, ettől kezdve a kívánságműsorok állandó favoritja lett.

A székesfehérvári színházszerető közönség számára az ottani teátrum néhai művészeti vezetője, Kozák András színművész jelenti az origót a tejesember karakteréhez fűződő élményeik tekintetében, 20 év után pedig egy másik felfogásban és szereposztásban újra megelevenedett a Vörösmarty Színházban az előadás egy 2025. február 15-i bemutatóval, Telihay Péter rendezésében. Mielőtt a színházi szakember ajánlójában a darab cselekményét röviden összefoglalta volna, maga is elismerte: igazán kardinális kérdés, hogy az egyes feldolgozásokban az eladósorba került leányait becsületes szegénységben nevelő Tevje figuráját ki játssza el, hiszen a történet többek között éppen az ő alakján keresztül vet fel olyan kérdéseket, mint hogy állhat-e megtorlatlanul az egyén boldogsága az ősi szokások, tradíciók felett, és az ehhez kapcsolódó elveken kívül el lehet-e engedni az életünkből személyeket, közösségeket, és a gyökereinket.

Bessenyei Ferenc alakítása etalon volt ugyan, de sokat számított a későbbi verziókban a rendezői koncepció, és az adott színészek személyes habitusa is, így aztán a figurából áradó atyaiság általános megjelenítését leszámítva az esztendők során egymásétól eltérő művészi megközelítések is születtek. Amikor például 1996-ban a Madách Színház műsorára tűzte a darabot, mindenki Huszti Péter érzelmileg kissé bezárkózott, enyhén morózus Tevje-alakításával foglalkozott, miközben kevesebb szó esett arról, hogy az azóta már elhunyt váltótársának, Dunai Tamásnak zömében életigenlő, huncutul vidám színpadi megnyilvánulásai voltak ugyanabban a szerepben, és akadt valami öniróniából táplálkozó vetülete is a játékának, miközben a megejtőbb pillanatokban valódinak ható módon ábrázolva szűrte át magán a sajgó lélek fájdalmát, amiként azzal a nézők egy másik alkalommal a Doctor Herz musical végkifejletéhez közeledve is szembesültek. Görög László a hagyománytisztelő tejesembert megformálva többnyire egy jóságos bácsika stílusjegyeit viselte, nem hagyva maga mögött azért a rá jellemző nagyon erős színpadi kisugárzást sem. Megint máskor jó volt látni azt is, ahogyan Gazdag Tibor, a Pannon Várszínházban bemutatott Hegedűs a háztetőn színésze, aki eleinte kicsit fiatalnak érezte magát a szerepre, a rábízott feladat megvalósításába végül mennyire belefeledkezett. Gregor József Tevjeként következetesen a közönség felé kikacsintva folytatott diskurzusokat a Jóistennel, a már említett Bessenyei Ferenc ugyanezen monológjait jellegzetes orgánumával az ég felé tekintve zengte el.

Egyed Attila, a Vörösmarty Színház Hegedűs a háztetőn előadásának jelenlegi főhőse viszont többnyire visszafogott, szelíden kérdő ugyanezekben a jelenetekben, ezzel a leheletfinom játékmóddal pedig egy nagyon intim szakrális atmoszférát teremt meg. A tejesember figurája az ő olvasatában egyébként is nélkülözi a harsányságot, a nagyon széles gesztusokat, a Ha én gazdag lennék című dalnál például, amelyben arról énekel, hogy miként élné a mindennapjait, ha jó sok pénz állna a házhoz, a nézőtér legutolsó soráig ellátszik a szeme csillogása, ez az élettani jelenség ráadásul nem technikai kérdés, hanem a közlendő kellő átélése az, ami kiváltja. A színész derűje világosan tetten érhető ugyan, de azt nem a túlfűtöttség táplálja, annál kifinomultabb Egyed Attila művészi eszköztára. A teljes játékidő alatt tisztán, egyenesen, sallangmentesen kommunikál, és amíg mondjuk Dunai Tamás mindig alá is húzta, ki is emelte játékával a kacagtatóbb részeknél a mondatainak szellemes mivoltát, mert az ő Tevje-figurájával jól rezonált ez a mentalitás, addig Egyed Attila nem erre a vonatra ül fel, hanem hagyja, hogy a közönség maga fedezze fel azok humorfaktorát. Amikor pedig komoly érzelmi többletre, hatalmas indulatokra van szüksége a történet folyamán, akkor nagyobb jelentőséget kap a megjelenő emóció, hiszen az nem lett agyonhasználva az addigiak során.

Goldét, a tejesember feleségét Székesfehérváron Váradi Eszter Sára kelti életre, és a színésznő már A Padlás musical Mamókájának eljátszásával bebizonyította, hogy képletesen szólva éveket tud pakolni magára, mostani karakterének azonban érdekes, de nem zavaró sajátossága, hogy a szerep szerinti asszonyisága és egyszerűsége mögül fel-felvillan a nőies kisugárzása. Hasonló mondható el Závodszky Noémiről, akinek Telihay Péter a házasságközvetítő ziccerszerepét szánta, és bár eredetileg az egy idősebb, elrajzolt figura, ezúttal neki is tetten érhető a bája. Németh Mariann és Soltész Rita Tzeitle nagymamát és Fruma Sárát adja, méghozzá úgy, hogy minél szürreálisabban és félelmetesebben lehessen illusztrálni általuk Tevjének a fiktív, és rafináltan felépített álmát, amelynek segítségével a tejesember a legnagyobb lányának szerelemből kötendő házasságát a tulajdon felesége, és a közösség tagjai előtt egyaránt legalizálja. Mivel színpadi jelenlétüknek erős a dramaturgiai dinamikája, akképpen működnek, mint a táncosok, akik nélkül szintén szegényesebb lenne a darab látványvilága.

A Tevje lányait alakító színésznők közül Ballér Bianka (Cejtel) valamennyi színházi projektben nagyon jól rá tud kapcsolódni társai játékára, Kiss Diána Magdolnának (Hódel) ezúttal is megvan az erősségéül szolgáló drámaisága, illetve a zenés színészi tanulmányai alatt felfejlődő, nagyon stabil énektudása. Chava-nak, a harmadik lánynak a Hegedűs a háztetőnben ugyancsak komoly a jelentősége a történet alakulásában, az őt megszemélyesítő Ladányi Júlia pedig hogyha akarja, gyermeki aurát növeszt, ám ha arra van szükség, egy csapásra átkapcsol díva üzemmódba, egyébként meg kiragyog a táncos tömegjelenetekből a jelenlegi musical esetében, bár erre tudatos ráhatása minden bizonnyal nincsen. Ionescu Raul az újító szellemiségű Percsikként jelenik meg az előadásban, és amellett, hogy hoz mindent, ami egy ilyen típusú kihívásnál elvárható, néhány helyen Egyed Attiláéhoz hasonlóan neki is letisztult benyomást kelt a játékstílusa. Mótelnek, a szegény szabónak a szokásosnál erőteljesebben ábrázolt a jellemfejlődése Andrássy Máté olvasatában, Krisztik Csaba pedig úgy képes határozottságot mutatni Fegyka jelmezébe bújva, hogy még némi önironikus humor is belefér az alakításába. Kricsár Kamill a Vörösmarty Színház társulatának egyik legjobb karakterszínésze, így a Tevje egyik lánya után ácsingózó, kihangsúlyozott előnytelenségű Lázár Wolf szerepe jó helyen van nála, ahogyan a rabbit megformáló Kelemen István is a végletekig kihasználja azt, hogy az övé szintúgy egy gegekkel teletűzdelt szerep, pláne Telihay Péter koncepciójában. Érdekes tény, hogy a Madách Színház hajdani saját verziójában, ahol a már említett Huszti Péter és Dunai Tamás keltette életre a tejesembert, Kelemen Istvánt a csetlő-botló szabó figurájának eljátszása várta. Muszáj még beszélni Rovó Tamásról, aki táncosként többször segítette már a Vörösmarty Színház társulatának munkáját, és mostanság a Fejér vármegyei teátrumban mozgásalapú színészi feladatokat is ellát, a rendezés ezúttal a koldus szerepét, illetve a címben fellelhető Hegedűs szimbolikus alakját bízta rá.

Az előzőekben bizonyítást nyert, hogy a Hegedűs a háztetőn mellékszereplői is élénk színekkel megrajzolt figurákká lettek Telihay Péter kezei nyomán, ugyanis a történet helyszínéül szolgáló Anatevka lakóira is jelentős fókuszt helyezett a rendező, felismerve, hogy az összetartozásnak  mikro- és makroközösségi szintű együttes ábrázolása képes duplikáltan megidézni a történetben megjelenő elszakadás tragédiáját. Egyéb sajátossága is akad a Vörösmarty Színház produkciójának, hiszen amíg a többi feldolgozás általában óriási jelentőséget tulajdonít a korhűségnek, valamint a zsidó kultúra tárgyi és öltözékbeli leképezésének, addig a modern elemeket tartalmazó jelmezek (Papp Janó), illetve a hasonló érzeteket közvetítő kellékek és díszletek (Daróczi Sándor), élükön a színpadtérben elhelyezett, működésképtelennek láttatott Trabanttal, amelynek legelső példánya a futószalagról egyébként 1957-ben gördült le, kölcsönöznek az eredetileg 1905-ben játszódó sztorinak egyfajta általános érvényességet, időtlenséget, hiszen amikről a darab beszél, azok ma is tetten érhető érzések és jelenségek.

Okos elgondolás volt továbbá, hogy a Vörösmarty Színház egy régebben bemutatott előadását tűzte ismét műsorára új köntösben, a mindenkori közönségnek ugyanis nagyon nagy igénye van arra a fajta nosztalgiára és kulturális biztonságérzetre, amit egy hajdani sikerdarab leporolása jelent, és a mostani projektet övező érdeklődés mértéke is arra enged következtetni, hogy nyitottak az emberek a színvonalas musicalekre. Jerry Bock zenés játéka beleillik a sorba, elvégre értéket is teremt, hiszen azok közé a zenés darabok közé tartozik, amelyeknek eljátszása prózai színházi szemléletmódot feltételez. Az előadás további haszna, hogy az a társulat tagjait szemmel láthatóan szintén magával ragadta, és egymáshoz még közelebb hozta a Hegedűs a háztetőn újbóli bemutatásának ügye, Vári Bertalan lelkesítő erejű koreográfiái pedig nagyban hozzásegítették őket ehhez.

Kiemelt kép: Jelenet a Hegedűs a háztetőn című előadásból (Fotó: Kiss László)