Az Ünnepi Könyvhét egyik legizgalmasabb irodalmi programját rendezi meg a Gabo Kiadó és a General Press Kiadó június 13-án, pénteken 17 órától a Magvető Cafében: a Kis Magyar Krimi Ünnepen két népszerű krimiszerző, Mészöly Ágnes és N. Nagy Zoltán új könyveit ismerheti meg a közönség.

17 órakor Mészöly Ágnes Szabó Ágota-sorozatának negyedik kötetét, a Hajónaplót mutatják be. Ágota legutóbbi nyomozása után kicsit pihenni szeretne, mégis amikor a legjobb barátnője, Zsófi váratlanul meghívja egy északi hajóútra, egyáltalán nem biztos benne, el tud-e tölteni több mint két hetet semmittevéssel. Végül bevállalja az álomnyaralást, azonban nem sokáig élvezheti a lusta reggelek és a wellnessrészleg nyugalmát. Röviddel az indulás után ugyanis megmagyarázhatatlan körülmények között eltűnik az egyik magyar utas. Az eset kivizsgálásába Gotát is bevonják, aki a rá jellemző módon nagy lendülettel és elszántsággal veti bele magát az ügybe. Zsófival és a hajó biztonsági főnökével az oldalán próbálja kideríteni, mi történhetett, ám amikor előkerül egy holttest az egyik színházi öltözőből, a tét is megnő. Két kikötő között, a nyugtalan tengeren egy gyilkos les az áldozataira, és Gota semmiképp sem hagyhatja, hogy ő kerekedjen felül…

Ezt követően, 18 órai kezdettel mutatják be a Babits-gyilkosságok trilógiával befutott N. Nagy Zoltán új, önálló krimijét, amely a Lelkek őrzője címet viseli. A történetén kezdetén Budapest egyik temploma előtt bestiális kegyetlenséggel meggyilkolt katolikus pap holttestére bukkannak. A tettes megfojtotta, kivágta és magával vitte az egyik szemét. A rendőrség biztos benne, hogy a gyilkos frissen szabadult a börtönből, ahova az atya vallomása juttatta. Az ügyet a nyugdíjazás előtt álló Gálfi Csaba alezredes kapja meg, és ahogy csapata egyre mélyebbre ás, a nyomok között hátborzongató gyilkosságsorozat sejlik fel. Idegtépő hajsza kezdődik a megszállott gyilkos után, miközben az alezredesnek árulással és a múlt árnyaival is meg kell küzdenie. Az idő fogy, a kérdések pedig sokasodnak. Kiben bízhat Gálfi egy olyan ügyben, ahol minden hazugság mögött egy még mélyebb igazság rejlik? Létezik-e a titokzatos vadász, a lelkek őrzője?

A beszélgetéseket Cserháti Éva és Patkó Ágnes írók moderálják. Az esemény ideje alatt mind a négy szerző könyvei megvásárolhatók lesznek, és természetesen a dedikálás sem marad el, így a résztvevők személyesen is találkozhatnak a szerzőkkel.

Kiemelt kép: N. Nagy Zoltán (Forrás: Kortárs Krimi Blog), Mészöly Ágnes (Forrás: Litera)