Alig három héttel az évad első bemutatója, A szomjas troll premierje után újabb előadással bővült a Budapest Bábszínház repertoárja. A helyszín ezúttal a nagyszínpad, az alapul szolgáló történet közismert – ám ez a változat már közel sem az. A Grimm-testvérek Hamupipőkéjét Gimesi Dóra értelmezte újra és adaptálta bábszínpadra.
Ha van olyan Grimm-mese, amelyet senkinek nem kell bemutatni, a Hamupipőke bizonyára ide sorolandó. Az árván maradt lány, akit mostohaanyja és –testvérei szolgasorba kényszerítenek, minden nehézség ellenére végül mégis eljut a királyi bálba, ahol találkozik a herceggel, majd a lábára tökéletesen illő cipőnek köszönhetően feleségül is megy hozzá. Az eredeti mese tanulsága, hogy ha mindig szorgalmas és jószívű vagy, akkor idővel elnyered a jutalmadat – ahogyan a gonoszak is a méltó büntetésüket.
A Hamupipőkéből készült már számtalan animációs- és élőszereplős filmfeldolgozás, tévésorozatok és modernkori romantikus vígjátékok alapjául is szolgált, sőt, született belőle musical és opera is. Szinte abban is biztos vagyok, hogy bábszínházban sem most először mutatják be. És feltehetőleg, ha az eredeti változatot adaptálják színpadra, a siker akkor is garantált, ám a Budapest Bábszínház alkotógárdája nem elégedett meg ennyivel.
Gimesi Dóra, a színház irodalmi vezetője, egyben a jelen előadás írója és dramaturgja a történetet a XIX. századba helyezte, a szereplőket kiemelte az eredeti mese sablonkaraktereinek sorából, ezáltal is igyekezve a mese jellegéből adódó logikai bukfenceket kiküszöbölni. Hamupipőke ebben a változatban is szorgalmas és jószívű, ugyanakkor korántsem hibátlan, ahogyan a mostohák sem természetükből fakadóan gonoszak. Címszereplőnk ugyanis egy olyan kor szülötte, amely nem engedi a nőket tanulni és olvasni, holott a lányt leginkább ezek vonzzák: fűti a kalandvágy, távoli tájakra kíván utazni, hogy felfedezze az ismeretlent és minél nagyobb tudásra szert tehessen. Ezzel szemben mostohaanyja a társadalmi elvárások rabja, aki szerint csak az a fontos, hogy egy lány tisztában legyen az illemmel, hogy megfelelően tudjon viselkedni társaságban. Mivel saját gyermekeit is ebben a szellemben nevelte, így a köztük és Hamupipőke közötti szakadék, amelyet különböző világlátásuk ásott meg, idővel egyre szélesebbé és mélyebbé válik. Így jutunk el arra a pontra, hogy az egykor jómódban élő lánynak a hamuban kell aludnia és minden házi munkát vele végeztetnek el.
Hamupipőke azonban nem adja fel álmait és nem engedi, hogy bármi is megtörje őt. Az előadásban a lencseválogatás is ezt szimbolizálja: a lánynak a jó és a rossz emlékeit kell különválasztania, ezáltal megtanulva, hogy mi az igazán fontos az életében. Ugyanis, ezek visznek minket igazán előre az életben – és ez a mostani változat egyik nagy tanulsága is. A másik pedig az, hogy ha el akarjuk érni az álmainkat, azért tennünk is kell. Ennek megfelelően ebben az előadásban nem lesznek sem éneklő és táncoló egerek, sem lencsét válogató galambok, Hamupipőke csak magára számíthat. Gimesi Dóra átirata ráadásul mellőz minden varázslatot: nincsen sem jótündér keresztanya, sem mogyorófa (az eredeti mesében tőle kapja a báli ruhát), nem számít az éjféli harangszó, és még a cipőt is saját maga dobja félre.
Az előadás maga azonban nem mellőzi a varázslatot, a színpadit legalábbis biztosan nem. A darab itthon soha nem látott mértékben támaszkodik az árnyjátékra, amelynek Kuthy Ágnes rendező igazi nagy tudója. Az árnyjáték az előadásban a fantázia birodalmának kivetülése: ekként láthatjuk a Hamupipőke által írt meséket, amelyben minden egyes alkalommal szerepet kapnak a kalózok, és imádott édesapja is. A mesélés náluk családi hagyomány, ezekbe a történetekbe menekültek minden probléma elől, és a lányt is határtalan fantáziája juttatja el addig, hogy a herceg felesége legyen. Az első felvonás végén egy pár perc erejéig bepillantást nyerhetünk a kulisszák mögé is: a Tatai Zsolt által megformált Leopold herceg egy utolsó ellenőrzésnek veti alá a lámpákat és az árnyjátékokhoz szükséges elemeket, mivel a királyi bálon megidézik a műfaj egyik nagy hagyományát is: egy rövid jávai árnybábjátékot, vagyis wayang kulitot is láthatunk. Az elképesztően precíz látványvilág féltucatnyi színész – Bánky Eszter, Juhász Ibolya, Karádi Borbála, Kemény István, Kovács Katalin, Rusz Judit – hihetetlenül pontosan összehangolt munkájának az eredménye.
Michac Gábor díszlet-és jelmeztervező (valamint Kuthy Ágnes mellett az árnytervező) az előadás teljes látványvilágát az árnyjátékhoz igazította. A szereplők többsége hófehér ruhát visel, amelyen egyszerű fekete díszítések láthatóak. Mintha csak papírból kivágott figurák lennének, és ugyanezt adja vissza a díszlet is, kiváltképp a király udvarában található bukszusok. Éppúgy, ahogyan Hamupipőke történetei kelnek életre a vásznon, úgy láthatjuk a jól ismert mese hőseit is a színpadon, amely ezúttal egy 3D-s mesekönyv lapjait idézi fel.
Csarkó Bettina igazán bájos és elragadó Hamupipőke, szinte biztos vagyok benne, hogy sok lánynak igazi példaképpé fog válni. Hannus Zoltán apafigurája hasonlóan szerethető karakter, lánya iránt érzett meleg és gyöngéd szeretete szinte sugárzik a színpadról. Pallai Mara (Mostoha), Pájer Alma Virág (Amália) és Podlovics Laura (Emília) szó szerint lubickolnak negatív szerepeikben: szemmel láthatóan élvezik, hogy szabadon ármánykodhatnak, gonoszkodhatnak, de még ezt is olyan elragadó módon teszik, hogy nem tudjuk őket szívből gyűlölni (ugyanakkor ennek a változatnak ez nem is a célja). Talán nem véletlen, hogy nekik jutott az előadás legjobb dala, amelyre élvezettel táncolják a Kovács Domokos által megtervezett koreográfiát. Ugyanakkor Pirisi László, a zeneszerző egyik szereplővel sem volt „igazságtalan”: mindenki megkapta a maga remekbeszabott szólóját és/vagy duettjét. A zene is erőteljesen aláhúzza az előadás mesevilág jellegét, ugyanakkor a régi Disney-rajzfilmekre hajazó dallamvilág némi nosztalgiával is eltölti az idősebb nézőket.
A királyfi és hű szolgálója-tanácsadója, Leopold a második felvonásban lép csak színre (pontosabban utóbbi jelenti be a szünetet az első felvonás végén), de mindketten a darab üde színfoltjaivá válnak. Gimesi Dóra már-már bohózatba illő módon csavart egyet itt is az eredeti mesén. Az L. Nagy Attila által megformált királyfi ugyanis végtelenül unja a királyi bálokat, sőt mi több, bármit, ami az uralkodás velejárója. Hamupipőkéhez hasonlóan ő is utazni és felfedezni vágyik, a nőktől pedig egyenes retteg. Egy véletlen találkozás folytán pedig ő és Leopold szerepet cserél: a tanácsadó adja ki magát királyfinak, míg utóbbi egy egyszerű szolga képébe bújik. Ezzel nemcsak komikus helyzetek sorozatát teremtette meg Gimesi Dóra, de jól ábrázolta a mostohák pénz- és hatalomsóvárgását is, egyben Hamupipőke tiszta szívűségét is.
A Budapest Bábszínház mostani előadása is bebizonyította, hogy igenis szükség van arra, hogy időről időre klasszikus meséket is műsorra tűzzenek, hiszen a történetek ezáltal maradnak fenn, ugyanakkor az is ugyanannyira fontos, hogy – az eredeti írói szándékot tiszteletben tartva – új nézőpontot is kapjunk. Így válik a Hamupipőke is egyszerre kortalanná és nagyon is maivá – olyan előadássá, amelyet nemcsak a gyerekek, de még a szüleik is élvezhetnek.
Kiemelt kép: Jelenetkép a Hamupipőke című előadásból (Fotó: Piti Marcell/Budapest Bábszínház)