Óriási érdeklődés közepette, pótszékes teltházakkal zajlott a Szemle Plusz színházi fesztivál a Városmajori Szabadtéri Színpad szervezésében. Az augusztus végi seregszemle díjaiért 12 előadás szállt versenybe, és a szeptember 13-i díjkiosztón a zsűri döntése szerint a Miskolci Nemzeti Színház vitte el a fődíjat, a Legjobb előadás az Ascher Tamás rendezte Gyévuska című produkció lett.

A Szemle Plusz koncepciója, hogy a városmajori színpadon hat vidéki és határon túli előadás versenyez egymással, míg a színház másik játszóhelyén, a margitszigeti Kristály Színtéren hat kamaraelőadás. 2024-ben hagyományteremtő céllal egy kísérőeseményt is létrehoztak a szervezők: a Szemle OFF elnevezésű kísérőprogramon hat színészképző iskola is lehetőséget kapott a bemutatkozásra egy-egy vizsgaelőadással.

Az előválogató Peremartoni Krisztina színésznő, a Városmajori Szabadtéri Színpad művészeti vezetője volt, aki idén Sepsiszentgyörgy (Ivan Viripajev: Iráni konferencia), Marosvásárhely (Székely Csaba: Az igazság gyertyái) és Újvidék (Urbán András: Történt egyszer Újvidéken) magyar nyelvű színházaiból hívott egy-egy előadást a mustrára, míg a magyarországi teátrumok közül a Tatabányai Jászai Mari Színházat (Martin Mcdonagh: Hóhérok), a Miskolci Nemzeti Színházat (Pintér Béla/Darvas Benedek: Gyévuska) és a budaörsi Latinovits Színházat (Molnár Ferenc: Liliom) ajánlotta a versenyprogramba.

Sodró Eliza és Martinkovics Máté a Kizárólag az utókor számára című előadásban (Fotó: Szkárossy Zsuzsa/6SZÍN)

A kamaraelőadások mind budapesti színházakból érkeztek, a produkciók fele független vagy magánszínházi előadás volt: a Füge Produkciótól Kovács Viktor és Kovács Dominik Milf című előadása, Márfi Márk Telik – egy óra az életedből című önvallomása és a 6SZÍN-ből a Kizárólag az utókor számára című produkció, versenybe szállt még a Katona József Színház előadása, a Kácsor Zsolt művéből készült Cigány Mózes, a Katona és az Orlai Produkciós Iroda közös munkája, Duncan Macmillan Lélegezz című műve és a Magyar Színházból  Csokonai Lili (Esterházy Péter) Tizenhét hattyúk című előadása.

„Ez nem versenyműfaj, ez művészet” – fogalmazott Zsurzs Kati Aase-díjas színésznő, a Kristály Színtér egyik zsűritagja a Szemle Plusz kezdetén. Társaival, Kerekes József, Jászai Mari-díjas színésszel és Benkő Nórával, a Városmajori Szabadtéri Színpad igazgatójával a hat produkció megtekintése után meghozták a döntésüket, két igazán erős női történetet hozva ki győztesnek a felhozatalból. A Kristályban a Legjobb előadás a Gergye Krisztián rendezésében, Pető Kata és Rohonyi Barnabás szereplésével készült Milf című előadás lett, amely a negyvenes nőkkel kapcsolatos előítéletekről szól, míg a Legjobb alakítás díja Sodró Elizát illeti, aki a fiatal Janikovszky Évát jelenítette meg a Kizárólag az utókor számára című előadásban.

A városmajori színpadon a hagyományok szerint másik zsűri állt össze, Benkő Nóra mellett ezúttal Hernádi Judit, Jászai Mari-díjas, érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, Kocsis Gergely, Jászai Mari-díjas színművész és Háy János, József Attila-díjas író nézte végig a hat előadást. A zsűri a városmajori előadásokat a már megszokott hat kategóriában értékelte, illetve idén egy új díjat is alapítottak az ítészek javadalmazásuk egy részét is felajánlva: ez lett a Társulati különdíj. Döntésüket azzal indokolták, hogy szerették volna kifejezni az Újvidéki Színház társulata felé érzett csodálatukat, akik összetartásban, összjátékban és egymásra figyelésben kimagaslót nyújtottak a Történt egyszer Újvidéken című, a színház 50. születésnapjára készült produkcióban.

Azonban a díjazottak sorából kiemelkedik két másik társulat is. Egyik a tatabányai Jászai Mari Színház csapata, amely a 2024-es díjak közül hármat is bezsebelt a zsűri döntése szerint a Hóhérok című előadással: Szikszai Rémusz a Legjobb rendezés díját, Király Attila pedig a Legjobb férfi főszereplőnek járó díjat nyerte el, és a csapathoz érkezett a Budapest Főváros Önkormányzata által felajánlott Budapest a fiatal tehetségekért díj is, melyet Bartos Ági színésznő kapott meg ezúttal. A zsűri idén a Legjobb előadás díjat a Miskolci Nemzeti Színház csapatának ítélte, a Gyévuska című produkcióért.

2024-ben a Legjobb női főszereplő díját B. Fülöp Erzsébet marosvásárhelyi színésznő kapta, aki a romániai Bözödújfalu tragédiájának történetét feldolgozó, Az igazság gyertyái című előadás szereplője volt, a Legjobb női mellékszereplő díját pedig Hartai Petra nyerte el a Liliom című előadásből Juli szerepéért. Rendhagyó módon hárman nyertek idén megosztott Legjobb férfi mellékszereplő díjat, mindannyian a különleges hangulatú Iráni konferencia szereplői Sepsiszentgyörgyről: Pálffy Tibor, Szakács László és Mátray László.

Márfi Márk Telik című előadása (Fotó: Steindl Gabriella)

A közönség idén is értékelhette a számára tetsző előadásokat a Szemle Pluszon, ezúttal azonban azok a nézők szavazhattak, akik legalább 9 előadásra jegyet váltottak a verseny produkciói közül. 2024-ben a nézők Az igazság gyertyái című marosvásárhelyi előadást tartották a legjobbnak a Városmajorban, a Kristály Színtéren pedig a Márfi Márk Telik – egy óra az életedből című, saját életéből írt önvallomásos produkciója nyerte el leginkább a közönség tetszését.

A főváros mellett a Fidelio szerkesztősége is évek óta megtiszteli a Szemle Plusz eseményt azzal, hogy díjátadóként csatlakozik a programsorozathoz, a díjukat idén Martinkovics Máté kapta, a 6SZÍN Kizárólag az utókor számára című előadásában nyújtott érzékeny és gazdag karakterábrázolásáért, amellyel egyszerre segítette színpadi partnere érvényesülését, és varázsolta mindenki számára szerethetővé a produkciót.

Peremartoni Krisztina saját alapítású díját adta át a Szemlén, mellyel tehetséges fiatal művészek munkáját szeretné elismerni és segíteni, illetve a kultúra magántámogatásának szükségességére is felhívja a figyelmet. 2024-ben két művésznek ítélte oda a kétszer 100 ezer forint értékű jutalmat: Péteri Lillának, a Tizenhét hattyúk tehetséges színésznőjének és Csabai Csongornak, a tatabányai társulat művészének.

Nyitókép: a Szemle Plusz díjazottjai (Fotó: Steindl Gabriella)