November 4-én zajlott le a legkiválóbb trailereket és azok készítőit elismerő Arany Blende idei díjátadója, amelyet különböző szakmai programok is színesítettek.
A gálán “Így születik a Netflix-kampány” névvel Schiffler Lilian és Bozsik Ádám kreatív szakemberek előadást tartottak arról, hogyan hoznak össze egy-egy trailert a streaming szolgáltató számára, de volt trailerpremier is, ugyanis az elsőfilmes Bernáth Szilárd Larry című rendezésének (amelyben egy rappelő pásztor kapta a főszerepet) teljes előzetese ezen az eseményen mutatkozott be, íme:
A Czakó Judit vágóból, Goda Krisztina filmrendezőből, Harsányi Márton ügynökségi stratégiai igazgatóból, Steven Lovy trailer producerből és Schweigert András AMC-kampányfelelősből álló szakmai zsűri ötven előzetesből választotta ki a nyerteseket, de ezen kívül átadtak egy közönségdíjat és két zenei elismerést is. A legjobbnak járó Arany Blendét idén a Post Mortem kapta, amelynek producere Bedő Barna volt. A zsűri így indokolta a döntést: “Egy jó trailerhez jó alapanyagra van szükség, ez azonban egyben felelősség is. A Post Mortem esetében úgy éreztük, nagyszerűen összhangban van a kettő, és a horror műfaji jellegzetességeit felhasználva, azokra remekül építve, de azokat nem öncélúan és klisésen alkalmazva sikerült egy nemzetközi szinten is magas minőségű trailert megalkotni. Az amúgy roppant erős mezőnyben a rengeteg bírálati szempont alapján (amelyek közül persze minden zsűritag esetében az egyik a szubjektív „mennyire tetszik”) ezt a trailert éreztük a legerősebbnek, a legkiforrottabbnak”.
Arany Blende: Post Mortem trailer (producer: Bedő Barna)
Ezüst Blende: Tobi színei trailer (producer: Fehér Marcell)
Bronz Blende: A feleségem története trailer (vágó: Szalai Károly H.S.E.)
Neon Blende: Születési helye: Auschwitz (producer: Bedő Barna, plakát: Frank Rizzo)
Közönségdíj: Toxikoma teaser (producer: Bedő Barna)
Zenebank díj: Budapest zárt város trailer (vágó: Zsótér Indi Dániel, kreatív vezető: Konkol Máté)
Zenebank trailerzene különdíj: Dívák trailer (producer: Bouandel Doraya)
Kiemelt kép: Post Mortem (Fotó: Port.hu)