Idén már 13. alkalommal, augusztus 18. és 21. között került megrendezésre a Bujtor István Filmfesztivál Balatonszemesen, amelynek keretében szokás szerint nem csupán Bujtor István filmjeit vetítették, koncerteket, utcabált, veteránautós felvonulást, ételkóstolást, makettkiállítást és egyéb családi elfoglaltságokat tartottak, de volt egy versenyprogram is. Ezúttal 104 film került beválogatásra (40 játékfilm és kísérleti fikciós alkotás, 34 dokumentum-, ismeretterjesztő és portréfilm, 4 animációs és 26 versfilm), amelyből 80-at a közönség is megtekinthetett. Egy szakmai zsűri választotta ki a nevezettek közül a legkiválóbbakat: Ferenci Gábor filmrendező és forgatókönyvíró elnökölt, a tagok pedig Stork Natasa színművész, Kalász József filmrendező és vágó, Wiegmann Alfréd színházi és tévéfilmrendező, valamint Lutter Imre fesztiváligazgató/előadóművész/producer voltak. 

Az esemény fénypontjaként odaítélték a Bujtor István-díjakat, amit a nagyjátékfilmek közül a Herendi Gábor által rendezett Toxikoma, a kisjátékfilmeknél pedig Venczel Zsolt Akarsz-e játszani című alkotása érdemelt ki. A legjobb dokumentumfilm kategóriában Kőrösi Máté Dívák című filmje diadalmaskodott, a versfilmeknél pedig Tóth Vivien és Kecskeméti Balázs közös projektje, a Maros Mozi nyert. Ezen kívül életműdíjat kapott a Jászai Mari-díjas érdemes művész, színművész és rendező, Koltai Róbert, méghozzá a következő indoklással: „a humor, a derű, a rejtély és a titokzatosság jelenlétéért, eddigi pályafutása során színészi és rendezői munkájáért, a XIII. Bujtor István Filmfesztiválon az Elvtársak és a Korai menyegző című filmekben nyújtott alakításáért.”

A Bujtor István-díjak mellett kiosztásra kerültek szakmai díjak is. Az animációs filmeknél a Legendás család (Glaser Katalin) és a The „Milky Way” (Pencz Patrik) című projektek távoztak elismeréssel, a versfilmeknél a Krusovszky Dénes: Áttetsző viszonyok (Németh Anna, Mike László), Pilinszky János: Vesztőhely télen (Balázs László Gábor), Szálinger Balázs: Családregény (Eleven Költők Társasága) és Szabó Lőrinc: Ébredés (Kovács László) című művek végeztek az élen. A dokumentumfilmek közül a Több, mint balett (Filming In Pécs, Eria Technopro Kft), a Sarkadi 101 (Domokos János), a Nagyapám kertje (Varga Gábor), A méhészet négy évszaka: Tavasz (Poroszka Magyar Zsolt), a 17 állomás – a feltámadás keresztútja (Erhardt Ágoston), a Mi svábok, mindig jó magyarok voltunk (László Gábor), a Digitális nomádom (Oláh Kata), az Ezt levezekelni nem lehet (Halász László) és a Menekülők – Hosszú út a túlélésért (Hadas Krisztina) kaptak díjat, a játékfilmek kategóriában pedig a Háttérzene a szorongáshoz, a Limonádé, a Tessék engem elrabolni, a Rianás, a Kilakoltatás, a Csendes környék, a Toxikoma, a Triangle, a Korai menyegző, a Lesen, az Imposztor és a Lélekpark nem távoztak üres kézzel. 

További részletek a Bujtor István Filmfesztivál hivatalos honlapján találhatóak. 

Kiemelt kép: Kiemelt kép: Molnár Áron és Bányai Kelemen Barna a film egyik jelenetében (Fotó: Port.hu)