Budapest Főváros Önkormányzata kilencedik alkalommal hirdeti meg a STAFÉTA nyílt pályázatot a tehetséggondozás és a független előadó-művészet támogatása érdekében új produkció létrehozására. A FÜGE Egyesület által lebonyolított projekt célja a Budapesten bemutatásra kerülő független színházi, tánc, újcirkusz és összművészeti kezdeményezések támogatása oly módon, hogy az önálló munkásságuk elején járó előadó-művészek és előadó-művészeti formációk vezetői számára biztosít további megmutatkozási lehetőséget és anyagi forrást.

Pályázni azon előadó-művészek és előadó-művészeti csoportok vezetői tudnak, akik nem több mint 10 éve kezdték önálló alkotói munkásságukat a független előadó-művészeti területen, de már maguk mögött tudhatnak legalább két nyilvános, egész estés előadást. A pályázatnak tartalmaznia kell a tervezett produkció szinopszisát, leírását, létrehozási költségvetését, forgalmazási tervét (pl.: fenntarthatóság, marketing, stb.), valamint az aláírt befogadó nyilatkozatot, amelynek a leadási határidőig a stafetapalyazat@gmail.com címre kell beérkeznie. Az új bemutatónak 2025. március 1. és december 31. között kell megvalósulnia. A pályázat beadásához nem szükséges önerőt felmutatni; a megpályázható maximális összeg projektenként 3.000.000 Ft. A pályázatok benyújtási határideje: 2024. október 31. 16.00 óra.

Pályázni kizárólag az erre a célra kialakított online pályázati felületen lehet a megadott benyújtási határidőn belül. Az adatlap regisztráció után a FÜGE hivatalos weboldalán érhető el. A pályázat további részletei az alábbi oldalon érhető el.