Augusztus 26. és szeptember 3. között több mint 150 programmal várta a látogatókat idén a 21. VIDOR Fesztivál Nyíregyházán. Az idei versenyprogramban több nemzeti színház is képviseltette magát, nagy neveket felvonultató produkciók kerültek színre. A napokban pedig fény derült a díjazottakra is, akiknek mint az előző években Kirják Róbert színházigazgató és az idei zsűri elnöke, Trokán Péter színművész házhoz viszi a díjat.
A legjobb nagyszínpadi előadásnak járó Dottore-díjat a Békéscsabai Jókai Színház Énekes madár című produkciója nyerte, míg a legjobb kamaraszínpadi előadás (Pierrot-díj) az Orlai Produkciós Iroda Redőny című darabja lett. A legjobb rendezőnek (Capitano-díj) Borgula András bizonyult a Gólem Színház Vircsaft című előadásával. A Rózsavölgyi Szalon kétszereplős Keresztül-kasul című darabja két díjat is hazavihetett: Király Dániel a legjobb férfi alakításért járó Arlecchino-díjat, Pokorny Lia pedig a legjobb női alakításért járó Colombina-díjat kapta meg. A legjobb férfi epizodistának (Brighella-díj) Barabás Botondot (Szolnoki Szigligeti Színház – Az öldöklés istene), a legjobb női epizodistának (Smeraldina-díj) pedig Kovács Patríciát (Vígszínház – Party) választották. A legjobb díszletet a Pantalone-díjjal ismerik el, ezt Biró Nóra (Békéscsabai Jókai Színház – Énekes madár) nyerte el, a legjobb jelmeznek járó Pulcinella-díj pedig Lisztopád Krisztinánál (Vígszínház – Party) landolt. Hippolyt-díjjal, vagyis életműdíjjal Lukács Sándor munkásságát ismerték el, végezetül a zsűri különdíját a Faq Színház Gyakran ismételt kérdések című produkciója kapta.
Kiemelt kép: Jelenetkép az Énekes madár című előadásból (Fotó: MTI / Rosta Tibor)