Május 6. és 10. között került megrendezésre a XI. Kaposvári ASSITEJ Nemzetközi Gyermek- és Ifjúsági Színházi Biennálé, az ötnapos seregszemlén 25 előadás, valamint változatos szakmai- és kísérőprogramok várták az érdeklődőket.
A Kolibri Színházban működő ASSITEJ Magyar Központ és a kaposvári Csiky Gergely Színház szervezésében immár tizenegyedik alkalommal megrendezett fesztivál versenyprogramjának résztvevőit Cziráki Judit dramaturg, művészeti tanácsadó válogatta. A versenyelőadások mellett neves külföldi társulatok produkciói és utcaszínházi programok gazdagították a Biennálé műsorát.
A május 10-én pénteken este megrendezett díjátadó ünnepséget Dr. Pintér Rómeó Kaposvár Megyei Jogú Város alpolgármestere nyitotta meg, majd Novák János, az ASSITEJ Magyar Központ elnöke és a Biennálé művészeti vezetője üdvözölte a fesztivál résztvevőit és köszönetet mondott a szervezőknek és a fellépőknek a színvonalas rendezvényért. A Szűcs Mónika vezette szakmai zsűri – Csató Kata, Perényi Balázs, Lőrinc Katalin és Keszte Bálint – a három fődíj mellett hét külön kategóriában osztott ki elismeréseket.
A XI. Kaposvári ASSITEJ Biennálé díjazottjai:
ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ – A legkisebbeknek szóló legjobb előadásnak
Füge Produkció – Jurányi Ház: A legcsinosabb óriás (rendező: Bánki Gergely, Fekete Anna)
ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ – A legjobb gyermekszínházi előadásnak
Aranyszamár Színház: A lány, aki nem beszélt (rendező: Markó Róbert)
ASSITEJ MAGYAR KÖZPONT ÜVEGHEGY-DÍJ – A legjobb ifjúsági színházi előadásnak
Budapest Bábszínház: Nem félünk a sötétben (rendező: Podlovics Laura, Gajda Anna)
KOVÁCS ILDIKÓ-DÍJ – Színészi díj gyermekszínházi előadásokban nyújtott alakításért
Szőts Orsi (Az osztály vesztese, Vacok – Budaörsi Latinovits Színház)
KELETI ISTVÁN-DÍJ – Színészi díj ifjúsági színházi előadásban nyújtott alakításért
Lipták Ildikó (Felejthetetlen – Kerekasztal Színházi Nevelési Központ)
KEMÉNY HENRIK-DÍJ – A legmegragadóbb mesélőnek
Reschofsky György (Vas Laci, Vojtina Bábszínház)
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – Az előadás minden alkotójának kimagasló együttes munkájáért
Kabóca Bábszínház – Temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház – Veszprémi Petőfi Színház: Bánk
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – A legjobb színházi nevelési előadásnak
Káva Kulturális Műhely: Jégföld
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – Határokon átívelő közösségépítésért és kultúramentésért
Kárpátaljai Megyei Magyar Színház
A ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – A legjobb zeneszerzőnek
Cseri Hanna (Kócos macskaember-kölyök, Bánk)
A HALLGATÓI ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – A legjobb újgenerációs előadásnak
Budapest Bábszínház: Nem félünk a sötétben
A HALLGATÓI ZSŰRI KÜLÖNDÍJA – A színészek kivételes alakításáért
Kerekasztal Színházi Nevelési Központ: Felejthetetlen
Kiemelt kép: Az idei fesztivál díjazottjai (Fotó: Tóth Zsombor)