Sajtótájékoztató keretében hirdették meg a Nagyerdei Szabadtéri Színpad idei programját, amelyben vígjátékok, zenés darabok, koncertek és táncelőadások is helyet kaptak, sőt, itt játssza majd a Csokonai Nemzeti Színház társulata 100. alkalommal A Pál utcai fiúkat is.

Papp László, Debrecen város polgármestere köszöntőjében arról beszélt, hogy az idei játékok a Kárpát-medence kulturális életét reprezentálják, a debreceniek mellett Nagyváradról, Budapestről, Szegedről, Kaposvárról, Nyíregyházáról is érkeznek produkciók.

Ezt követően ismertették az idei programot. A nyitóelőadás június 24-én a nagyváradi Szigligeti Színház Csinibaba című produkciója lesz, amely Tímár Péter rendezésében látható. Június 29-én Kovács Kati ad jubileumi koncertet a Nagyerdőben, július elsején pedig az Orlai Produkció érkezik a Még egy kört mindenkinek című vígjátékkal. Július 9-én a kaposvári Csiky Gergely Színház és a Kultkikötő együttműködésében láthatja a közönség az Oscar című előadást, július 15-én és 16-án pedig a Nagyerdei Szabadtéri Színpadra költözik a Csokonai A Pál utcai fiúk című előadása.

Július 19-én Demjén Ferenc ad koncertet, július 28-án és 29-én a Csokonai Nemzeti Színház mutatja be A padlás című musicalt, az augusztust a Magyar Nemzeti Táncegyüttes Régi tánc, új nemzedék című táncelőadásával kezdik, majd 5-én és 6-án a Thália Színház Nőt vagy életet! című előadását láthatja a közönség. A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház társulata augusztus 13-án mutatja be a Bolha a fülbe című előadását, majd a Szegedi Kortárs Balett játssza a Carmina Burana augusztus 22-én. A Nagyerdei Szabadtéri Színpad a Szécsi 80 koncerttel idézi meg Szécsi Pál emlékét és zárja kapuit az idei nyáron.

Kiemelt kép: Pillanatkép a sajtótájékoztatóról (Fotó: A Csokonai Nemzeti Színház Debrecen Facebook oldala)