Hamarosan kezdetét veszi az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre, de egy-egy társulat már most ízelítőt ad a következő szezonból. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház hat nagyszínpadi bemutatóval, egy stúdiószínházi premierrel, a diákoknak pedig három új produkcióval készül a következő évadra. Besenczi Árpád, a teátrum igazgatója kihangsúlyozta, hogy a korábbi évekhez hasonlóan a következőben is lesznek olyan rendezők, akik korábban még nem dolgoztak Zalaegerszegen.

A színház első premierje szeptember végén az István, a király című rockopera lesz, amelyet Halasi Gábor, a zalai teátrum örökös tagja rendez, a koreográfus Krámer György. A címszerepet az Operettszínház tagja, a jelenleg Veszprémben is dolgozó Nemes Tibor alakítja és énekli. Az évad második bemutatója Ken Ludwig A hőstenor című bohózata, amelyet Lipics Zsolt, a Pécsi Nemzeti Színház igazgatója állít színpadra. Besenczi Árpád rendezi a novemberben bemutatásra kerülő Száll a kakukk fészkére című Ken Kesey regény színpadi változatát. Bródy Sándor A tanítónő című színművét Mihály Péter, a színház művészeti vezetője álmodja színre majd januárban, februárban pedig Forgács Péter, a Győri Nemzeti Színház korábbi igazgatója viszi színpadra a Van, aki forrón szereti című filmklasszikus musicalváltozatát. A következő évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját Dicső Dániel rendezi majd, az ugyancsak film alapján készült Lenni vagy nem lenni című háborús komédiát.

A stúdiószínpadon szintén egy filmfeldolgozással jelentkezik a zalai színház: Kis Domonkos Márk rendezésében a Roman Polanski alkotásából készült Az öldöklés istene című darabot mutatják be. A diákoknak szóló előadások sorát a Szemenyei János által írt és rendezendő Bolyongók című darab nyitja. Mihály Péter művészeti vezető Perczel Enikővel közösen írta és rendezi is az eSZeMKá című előadást, ami a szülői munkaközösségek kulisszái közé vezeti el majd a gyerekközönséget. A mostani évadra tervezték, de végül egy Jókai-bemutató miatt a következő évadtól lesz csak látható a Cs&T, vagyis a Csongor és Tünde Romankovics Edit által modernizált osztályszínházi előadása.

A zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház bemutatói a 2026/27-es évadban:

Nagyszínpad:

Szörényi Levente – Bródy János: István, a király (rendező: Halasi Gábor, bemutató: 2026. szeptember 25.)
Ken Ludwig: A hőstenor (rendező: Lipics Zsolt, bemutató: 2026. október 9.)
Ken Kesey – Dale Wassermann: Száll a kakukk fészkére (rendező: Besenczi Árpád, bemutató: 2026. november 13.)
Bródy Sándor: A tanítónő (rendező: Mihály Péter, bemutató: 2027. január 15.)
Peter Stone – Jule Style – Bob Merrill: Van, aki forrón szereti (rendező: Forgács Péter, bemutató: 2027. február 26.)
Nick Whitby: Lenni vagy nem lenni (rendező: Dicső Dániel, bemutató: 2027. április 9.)

Stúdiószínpad:

Yasmina Reza: Az öldöklés istene (rendező: Kis Domonkos Márk)

Gyerek- és ifjúsági előadások:

Szemenyei János: Bolyongók (rendező: Szemenyei János)
Mihály Péter – Perczel Enikő: eSZeMKá (rendező: Mihály Péter)
Cs & T (tantermi előadás, rendező: Romankovics Edit)

Kiemelt kép: Pillanatkép a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház 2026/27-es évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (Fotó: Médiacentrum Zalaegerszeg)