Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

A 2024/25-ös szezonban – amelyet a Lehetőség évadának neveztek el – öt nagyszínházi bemutatót tart a Veszprémi Petőfi Színház. Elsőként Bolba Tamás, Szente Vajk és Galambos Attila nagy sikerű Csoportterápia című musicaljét láthatja a közönség, Forgács Péter rendezésében. Ezt követi Obarfrank Pál rendezésében Molière Képzelt beteg című vígjátéka. Bakonyi Károly, Gábor Andor és Szirmai Albert Mágnás Miska című operettjét a 7. Rátonyi Róbert Operettfesztivál keretein belül mutatják majd be. Szép Ernő Lila ákác című színműve Őze Áron rendezésében kerül színpadra. Az évad utolsó nagyszínpadi bemutatóját a 8. Lélektől lélekig fesztivál előadásaként láthatja a közönség: a Justin Zackham forgatókönyve alapján készült Bakancslista című vígjátékot Tasnádi Csaba viszi színre.

A nagyszínpadi, bérletes előadásokon túl készülnek gyerekeknek szóló produkciókkal is: a Brémai muzsikusok című mesejátékot Módri Györgyi és Máté P. Gábor rendezésében láthatja a közönség. Ezt követi majd a Bálint Ágnes meséje alapján készült Frakk, a macskák réme, amelyet Oberfrank Pál visz színre. A Bonbon matiné beavató zenei programokkal várja majd a gyermekeket, a felsősöknek pedig a Karaván Színház Szótagszámláló című élőzenés versszínházával készülnek, valamint I’m online címmel tartanak ifjúsági előadást Tóth Géza rendezésében.

A Latinovits-Bujtor Játékszínben Topolcsányi Laura IMAgináció című darabja kerül színre Tasnádi Csaba rendezésében. Ezt követi majd a Volt egy fiú – Szécsi Pál 80 című koncert-színházi előadás, melyet Keller János állít színpadra. Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című drámáját Harsányi Zsolt rendezésében láthatja a közönség, Neil Simon és Marvin Hamlisch Kapj el! című musicaljét pedig Szomor György rendezésében adja elő a társulat. Az évadot Peter Quilter Behavazva című vígjátéka zárja Őze Áron rendezésében.

Pillanatkép a Veszprémi Petőfi Színház 2024/25-ös évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (Fotó: vehir.hu)

A Veszprémi Petőfi Színház bemutatói a 2024/25-ös évadban:

Nagyszínpad:

Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila: Csoportterápia (rendező: Forgács Péter)
Molière: Képzelt beteg (rendező: Obarfrank Pál)
Bakonyi Károly – Gábor Andor – Szirmai Albert: Mágnás Miska (rendező: Obarfrank Pál)
Szép Ernő: Lila ákác (rendező: Őze Áron)
Justin Zackham: Bakancslista (rendező: Tasnádi Csaba)

Latinovits-Bujtor Játékszín:

Topolcsányi Laura: IMAgináció (rendező: Tasnádi Csaba)
Keller János: Volt egy fiú – Szécsi Pál 80 (rendező: Keller János)
Bertolt Brecht: A kaukázusi krétakör (rendező: Harsányi Zsolt)
Neil Simon – Marvin Hamlisch: Kapj el! (rendező: Szomor György)
Peter Quilter: Behavazva (rendező: Őze Áron)

Gyermek- és ifjúsági előadások:

Brémai muzsikusok (rendező: Módri Györgyi és Máté P. Gábor)
Bálint Ágnes: Frakk, a macskák réme (rendező: Oberfrank Pál)
Bonbon matiné
Szótagszámláló
(rendező: Nyári Oszkár)
I’m online
(rendező: Tóth Géza)

Kiemelt kép: Pillanatkép a Veszprémi Petőfi Színház 2024/25-ös évadbejelentő sajtótájékoztatójáról, balra Oberfrank Pál (Fotó: vehir.hu)