Hamarosan kezdetét veszi az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre, de egy-egy társulat már most ízelítőt ad a következő szezonból. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

A veszprémi Pannon Várszínház a 2024/2025-ös évadban négy komédiát és egy családi musicalt állít színpadra, ezek közül hármat először láthat a közönség Magyarországon.

Az évadot Hrutka Róbert, Kovács Dominik és Kovács Viktor: Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja című családi musicaljével indítják, amelyet elsőként a Pannon Várszínházban láthat a közönség. A világon elsőként állítják színpadra Peter Quilter Bestseller című komédiájának háromszereplős változatát, Örkény István halálának 45. évfordulója alkalmából pedig a szerző Kulcskeresők című komédiáját mutatják be. Márton László Jászai Mari feltámasztása című komédiájának középpontjában egy színjátszó szakkört vezető tanárnő áll, aki a darab során egyre inkább azonosul Jászai Marival, különösen Médeia-alakításával. Az előadás szintén ősbemutató lesz. Az évadot Molnár Ferenc Játék a kastélyban című komédiájával zárják majd.

Az öt előadás közül hárommal (Bestseller, Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja, Kulcskeresők) már az idei év első felében előbemutatóként megismerkedhet a közönség.

A veszprémi Pannon Várszínház bemutatói a 2024/25-ös évadban:

Hrutka Róbert – Kovács Dominik – Kovács Viktor: Pablo és Picasso, avagy az állatok karneválja (musical)
Peter Quilter: Bestseller (komédia)
Örkény István: Kulcskeresők (komédia)
Márton László: Jászai Mari feltámasztása (komédia)
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (vígjáték)

Kiemelt kép: Pillanatkép a Pannon Várszínház évadbejelentő sajtótájékoztatójáról, középen Vándorfi László igazgató (Fotó: Pannon Várszínház Facebook oldala)