Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

Remek hangulatú zenés program keretében, a REÖK előtt, a Magyar Ede téren jelentette be 2024/25-ös évadának műsorát a Szegedi Nemzeti Színház. Az eddigiekhez hasonlóan jövőre is kortárs ősbemutatók, zenés- és prózai produkciók és táncelőadások várják a közönséget.

A Nagyszínházban a bemutatók sorát a G. B. Shaw Pygmalion című színpadi műve alapján készült musical, a My Fair Lady nyitja, amelyet Barnák László állít színpadra. Ezt követi a Szegedi Kortárs Balett újragondolt Diótörő című mesebalettje, amelynek koreográfiáját Juronics Tamás készíti. Szintén ő állítja színpadra Puccini Pillangókisasszonyát, amelynek premierjét decemberben tartják. A 2025-ös évet egy igazi musicalsiker nyitja: Dés László, Geszti Péter és Békés Pál Kipling regénye alapján készült A dzsungel könyve című zenés darabja januárban debütál Widder Kristóf rendezésében, egy hónappal később Mozart utolsó operája, A varázsfuvola kerül műsorra Tárnoki Márk víziójában. Operettből sem lesz hiány: Kálmán Imre egyik legsikeresebb művét, a Marica grófnőt Koltai M. Gábor rendezi, a premierre márciusban kerül sor. A szegedi nézők már megszokhatták, hogy a napfény városa minden évadban otthont ad egy kortárs magyar ősbemutatónak és ez jövő áprilisban sem lesz másként: Varsányi Anna A szent című, fanyar humorral átitatott művét Alföldi Róbert rendezi.  A két operabemutató mellett kettő koncertszerű operaelőadás is szerepel a színház következő évadában: húsvétkor a Parasztbecsület és a Bajazzók, májusban pedig Erkel Ferenc Bánk bánja lesz látható-hallható.

A Kisszínházban az évad első premierje Mihail Bulgakov Iván, a rettentő című komédiája lesz Fábián Péter rendezésében. Bertolt Brecht A kaukázusi krétakör című műve az egymásért és döntéseinkért viselt felelősségről szól, a darabot Tárnoki Márk állítja színpadra novemberben. Az egyik legismertebb kortárs drámaíró, Martin McDonagh testvérháborúról szóló darabját, a Vaknyugatot decemberben mutatják be, Koltai M. Gábor rendezésében. A Szegedi Kortárs Balett második bemutatója a Jelenetek a házasságról című, öröktánc műfaji meghatározású darab, amelyet Juronics Tamás koreografál. Tamási Áron Énekes madár című drámája egy igazi székely népi játék, komédia és költői látomás, ezt Gálhidy Sára rendezésében láthatja majd a közönség. A bemutatók sorát májusban az Aiszkülosz azonos című tragédiája és valós történetek alapján írt Oltalomkeresők című darab zárja, Fábián Péter rendezésében.

A Szegedi Nemzeti Színház bemutatói a 2024/25-ös évadban:

Nagyszínház:

Alan Jay Lerner – Frederick Loewe: My Fair Lady (rendező: Barnák László)
Szegedi Kortás Balett: Diótörő (koreográfus: Juronics Tamás)
Giacomo Pucccini: Pillangókisasszony (rendező: Juronics Tamás)
Dés László – Geszti Péter – Békés Pál: A dzsungel könyve (rendező: Widder Kristóf)
Wolfgang Amadeus Mozart: A varázsfuvola (rendező: Tárnoki Márk)
Kálmán Imre – Julius Brammer – Alfre Grünwald: Marica grófnő (rendező: Koltai M. Gábor)
Pietro Mascagni / Ruggero Leoncavallo: Parasztbecsület / Bajazzók
Varsányi Anna: A szent (rendező: Alföldi Róbert)
Erkel Ferenc: Bánk bán

Kisszínház:

Mihail Bulgakov: Iván, a rettentő (rendező: Fábián Péter)
Bertolt Brecht – Paul Dessau: A kaukázusi krétakör (rendező: Tárnoki Márk)
Martin McDonagh: Vaknyugat (rendező: Koltai M. Gábor)
Szegedi Kortárs Balett: Jelenetek a házasságról (rendező: Juronics Tamás)
Tamási Áron: Énekes madár (rendező: Gálhidy Sára)
Fábián Péter (Aiszkhülosz nyomán): Oltalomkeresők (rendező: Fábián Péter)

Kiemelt kép: Barnák László a Szegedi Nemzeti Színház 2024/25-ös évadbejelentő műsorán (Fotó: Tari Róbert)