Már nagyban tart az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.
A Centrál Színház huszonegyedik évadát kezdi meg 2024 őszén, amelyet az igazgató, Puskás Tamás „reneszánsz évadnak” nevezett. „Büszkék vagyunk két- háromszázas szériákkal jeleskedő repertoárunkra, a megújulás jegyében a következő évadra mégis hat új bemutatót tervezünk” – ezzel a mondattal vezeti fel a teátrum a 2024/25-ös évad premierjeinek bejelentését.
Szinte rögtön az évad elején, szeptember 14-én tartják Molnár Ferenc Játék a kastélyban című vígjátékának kőszínházi bemutatóját (az előadást a Szigliget Várudvarban július 30. és augusztus 20. között több alkalommal is játsszák a nyár folyamán). Molnár talán leghíresebb darabja igazi színházi darab, amely a színház hatalmáról, ugyanakkor a szemfényvesztés szomorúságáról is mesél. A jól ismert történet szereplőit Alföldi Róbert, Balla Eszter, László Zsolt, Schmied Zoltán, Puskás Samu, Magyar Attila és Rada Bálint keltik életre, Puskás Tamás rendezésében. Az évad második bemutatójára november 22-én, a Kisszínpadon kerül sor. David Mamet kortárs drámájában, az Oleannában egy tanítvány szexuális zaklatással vádolja meg a tanárát. Az áramütésszerű történet a kiváló egyetemi professzor és fiatal tanítványának párharca, nemi és származási különbségek háborúja. A bravúros alakítást kívánó szerepeket Szabó Kimmel Tamás és Hermányi Mariann játsszák, az előadást a Prima Facie (Az ártatlanság vélelme) és a Fekete Péter rendezője, Puskás Samu állítja színpadra. December 8-án mutatják be Lucy Prebble Effekt című darabját, amelyben az emberiség új vallása a modern orvostudomány, felkent papjai pedig a gyógyszergyárak kutatóorvosai. Connie és Tristán, egy új antidepresszáns fiatal tesztalanyai keresnek választ az égető kérdésre, vajon egymás iránit érzelmeik természetes vonzódásból erednek, vagy a gyógyszer korbácsolja fel őket? Mit tehet értünk az orvostudomány és hol vannak a beavatkozás határai? Horgas Ádám rendezésében a szerepeket Botos Éva, Fehér Tibor, Gáspárfalvi Dorka és Mertz Tibor játsszák.

Jelenetkép a Játék a kastélyban című előadásból (Fotó: Horváth Judit)
A 2025-ös év első bemutatója David Auburn Proof – Egy bizonyítás körvonalai című darabja, amely azt a kérdést vizsgálja, hogy bizonyíthat egy gyerek azonos pályán, egy hatalmas szülő árnyékában. A remekbe szabott, felnőtté válásról szóló történetben az apa halála után kerül elő egy áttörést jelentő, kétes eredetű matematikai képlet. A színdarab filmes adaptációja Anthony Hopkins és Gwyneth Paltrow 2005-ös hollywoodi sikerfilmje volt, a Centrálban ebben az előadásban áll majd először ismét együtt színpadra Horváth Lajos Ottó és Szász Júlia, Puskás Tamás rendezésében. Az évad utolsó bemutatójára március 28-án kerül sor, Martin McDonagh A Kripli című fekete komédiáját Puskás Dávid állítja színpadra. Egy végtagbénulással küzdő számkivetett kamasznak lehetősége nyílik új életet kezdeni, távol a megválaszolhatatlannak tűnő kérdésektől, amikor megtudja, hogy a szomszéd szigeten hollywoodi filmforgatás készül. A címszerepet Szécsi Bence alakítja, a további szerepeket pedig Básti Juli, Mucsi Zoltán (akik most először lépnek közösen színpadra), Magyar Attila, Pálfi Kata, Ágoston Katalin, Hermányi Mariann, Kocsis Pál és Mészáros András játssza majd.
A hatodik bemutató, Molnár Ferenc A testőr című darabja ugyan 2025 őszén kerül bemutatásra kőszínházban, de a Játék a kastélyban című vígjátékhoz hasonlóan ezt az előadást is előbemutatóként Szigligeten, a Centrál Nyár keretében láthatja majd először a közönség. A Balsai Móni és Schmied Zoltán főszereplésével készülő darabot Ujj Mészáros Károly rendezi.
A Centrál Színház bemutatói a 2024/25-ös évadban:
Molnár Ferenc: Játék a kastélyban (rendező: Puskás Tamás, bemutató: 2024. szeptember 14.)
David Mamet: Oleanna (rendező: Puskás Samu, bemutató: 2024. november 22.)
Lucy Prebble: Effekt (rendező: Horgas Ádám, bemutató: 2024. december 8.)
David Auburn: Proof – Egy bizonyítás körvonalai (rendező: Puskás Tamás, bemutató: 2025. február 8.)
Martin McDonagh: A Kripli (rendező: Puskás Dávid, bemutató: 2025. március 28.)
Molnár Ferenc: A testőr (rendező: Ujj Mészáros Károly, bemutató: 2025 ősz)