Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

Pár napja a székesfehérvári teátrum igazgatója, Dr. Szikora János és a város polgármestere, Dr. Cser-Palkovics András vezetésével a Vörösmarty Színház kávézójában hirdették ki, hogy a 2024/25-ös évadra milyen darabokkal készül a társulat. Az új hívószó a Jöjj és lásd! lett, amelyet aláhúz az is, hogy a bemutatókat ismertető füzet, és a színházban kihelyezett promóciós anyagok nosztalgikus hangulatot teremtenek a nézőtéren ülök változatos reakcióit mutatva. Amiképpen azt Szikora János kiemelte, az évadot a remény és a közösség fogalmakat szem előtt tartva állították össze, amelyet nemcsak az előadások tükröznek, hanem azok alkotói, a megvalósulásuk módjai is. 

Igyekeztek a műsort klasszikus és kortárs alkotók műveiből összeválogatni, a műfajok lehető legszélesebb spektrumával megörvendeztetni a fejér vármegyei közösséget. Összesen öt nagyszínpadi, öt kamaradarab, valamint nyolc gyermek- és ifjúsági előadás kerül bemutatásra a Vörösmarty Színházban, amelyek közül nem mindegyik saját bemutató lesz, ugyanis folytatódnak az együttműködések a hazai teátrumok között. A nagyszínpadon először Móricz Zsigmond egyik legismertebb művét, az Úri murit láthatják a nézők Horváth Csaba rendezésében, amit William Shakespeare – hazánkban talán kevésbé populáris – komédiája, A windsori víg nők követ, Szikora János állítja színpadra. A bemutató különlegessége, hogy a Komáromi Jókai Színház és a Vörösmarty Színház koprodukciójában jön létre, ennek keretében Erzsébet királynő kedvenc Shakespare-karakterét, Falstaffot a Jászai Mari-díjas színész és a Komáromi Jókai Színház igazgatója, Gál Tamás fogja játszani. 

A Vörösmarty Színház igazgatója és rendezői, valamint Székesfehérvár polgármestere a teátrum sajtótájékoztatóján (Fotó: Vörösmarty Színház)

Húsz év után visszatér a teátrum nagyszínpadára a világ egyik legismertebb musicalje, a Hegedűs a háztetőn, amely Telihay Péter elképzelésében valósul meg. Tevjét Egyed Attila, Goldét Váradi Eszter Sára megformálásában láthatjuk majd. Szikora János A windsori víg nők mellett pedig két másik darabot is rendez a 2024/25-ös évadban: Térey Jánostól A Nibelung-lakóparkot, és a Benyovszky, a szabadság szerelmese című musicalt, amelyet Jókai Mór regénye alapján Nagy Tibor Magnus jegyez. A címszereplő bőrébe György-Rózsa Sándor bújik, szerelmét Kiss Diána Magdolna formálja meg. 

A teátrum két játszóhelye, a Kozák András Stúdió és a Pelikán Fészek sem maradnak újdonságok nélkül. A stúdióban az első bemutató Ivan Viripajev drámája, a Részegek lesz Bagó Bertalan rendezésében (különlegessége, hogy a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző szakos hallgatói írják hozzá a tételeket, amik élőben csendülnek fel az előadásokon), majd Horváth Csaba következik Eugene O’Neill Amerikai Elektrájával, végül Bagó Bertalan visszatér Herczeg Ferenc Kék rókájával a szerző halálának 70. évfordulója alkalmából. A fészekben pedig egy izgalmas kísérletre kerül sor ősszel: a Ciszterci Szent István Gimnázium és a Teleki Blanka Gimnázium diákjainak szereplésével mutatják be Shakespeare klasszikusát a 2024-es Atlantisz Program győztes csapataival, Ferenczy Noémi és Somos Ákos drámapedagógusok rendezésében. Ez lesz A mi Rómeónk és Júliánk

A 2024/25-ös Ars Regia bérlet programkínálatának bejelentése (Fotó: Vörösmarty Színház)

Az ifjúsági- és gyermekeknek szóló előadások esetében olyan címekkel várja a Vörösmarty Színház fiatal közönségét, mint A Pál utcai fiúk (Komáromi Jókai Színház), a Rumini Tükör-szigeten (Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház), a Lúdas Matyi (Csokonai Nemzeti Színház Debrecen), a Tündér Lala (Komáromi Jókai Színház), a Toldi (Forte Társulat), A kék hajú lány (Vörösmarty Színház), az Élni jó (Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció), valamint az Ágoston, avagy egér a felhők között (Ziránó Színház). Mindemellett visszatér az Ars Regia bérlet, amely összefogja Székesfehérvár kulturális intézményeit, ennek köszönhetően a programkínálatot erősíti a Ne most, drágám! című komédia (Vörösmarty színház), az “Örökül kaptuk, örökbe adjuk…” táncelőadás (Alba Regia Táncegyüttes), a Parádé nevű táncszínházi est (Székesfehérvári Balett Színház), és a Cosí Fan Tutte vígopera hangversenye (Alba Regia Szimfonikus Zenekar). 

A székesfehérvári Vörösmarty Színház bemutatói a 2024/25-ös évadban:

Nagyszínpad: 

Móricz Zsigmond: Úri muri (színmű, rendező: Horváth Csaba)
William Shakespeare: A windsori víg nők (komédia, rendező: Szikora János)
Jerry Bock, Sheldon Harnick, Joseph Stein: Hegedűs a háztetőn (musical, rendező: Telihay Péter)
Térey János: A Nibelung-lakópark (rendező: Szikora János)
Jókai Mór, Nagy Tibor Magnus: Benyovszky, a szabadság szerelmese (musical, rendező: Szikora János)
Dés László, Geszti Péter, Grecsó Krisztián: A Pál utcai fiúk (musical, Komáromi Jókai Színház)
Berg Judit: Rumini Tükör-szigeten (családi musical, Dunaújvárosi Bartók Kamaraszínház)
Fazekas Mihály, Tasnádi István: Lúdas Matyi (mesejáték, Csokonai Nemzeti Színház Debrecen)
Szabó Magda: Tündér Lala (mesejáték, Komáromi Jókai Színház)

Kozák András Stúdió:

Ivan Viripajev: Részegek (dráma, rendező: Bagó Bertalan)
Eugene O’Neill: Amerikai Elektra (lélektani dráma, rendező: Horváth Csaba)
Herczeg Ferenc: Kék róka (szerelmi sokszög, rendező: Bagó Bertalan)

Pelikán Fészek:

William Shakespeare: A mi Rómeónk és Júliánk (rendezők: Ferenczy Noémi, Somos Ákos)
Arany János: Toldi (akcióköltemény, Forte Társulat)
Dóka Péter, Perczel Enikő: A kék hajú lány (ifjúsági)
Veress András: Ágoston, avagy egér a felhők között (Ziránó Színház)
Tűzkő Sándor: Élni jó (mesejáték, Sanyi, Én és a Gyerekek Produkció)

Kiemelt kép: Dr. Cser-Palkovics András, Székesfehérvár polgármestere és Dr. Szikora János, a Vörösmarty Színház igazgatója bejelentik a teátrum új évadát (Fotó: Vörösmarty Színház)