Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadokterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.
Pár napja a székesfehérvári Vörösmarty Színház kávézójában ültünk össze, hogy a teátrum igazgatója, Szikora János rendezőtársaival együtt ismertesse a következő évad bemutatóit, változásait. Az esemény azzal kezdődött, hogy kihirdették, kit választottak meg a Fehér Megyei Hírlap és a feol.hu olvasói az Év színészének: az elismerést Sághy Tamás kapta, ezúton is gratulálunk!
Szikora János egyrészt elmondta, hogy a következő évaddal igyekeznek örömöt és boldogságot csempészni az emberek életébe, másrészt elárulta, hogy folytatják a színházakkal való együttműködést, ennek keretében további vendégjátékokra számíthat a közönség, cserébe pedig ők is visznek előadásokat máshova. A Teljesen idegenek például a Pécsi Nemzeti Színházból érkezik a nagyszínpadra, ahol Bagó Bertalan állította színpadra Vidákovics Szláven, Vlasits Barbara, Köles Ferenc, Illés Alexa, Urbán Tibor, Darabont Mikold és Tóth András Ernő szereplésével, a Furcsa pár – női változat című Neil Simon-komédia pedig a József Attila Színházból érkezik többek között Pikali Gerdával és Fehér Annával. Az igazgató a Játékszínben rendezte meg a Csodálatos vagy, Júlia! című előadást Eszenyi Enikő főszereplésével, ezt pedig elhozza a székesfehérvári nézőknek is. Ezen kívül ő felel majd A kőszívű ember fiai legújabb feldolgozásáért is. A nagyszínpad kínálatát fogja erősíteni továbbá A király beszéde is Bagó Bertalan elképzelésében, valamint a Ne most, drágám! Czukor Balázs rendezésében.

Sághy Tamás átvette a díjat (Fotó: Nagy Norbert)
A Kozák András Stúdióban a Csongor és Tünde kerül bemutatásra ugyancsak Czukor Balázs rendezésében, az Iphigénia Auliszbannal pedig Bagó Bertalan szeretné folytatni a klasszikusok megszerettetését a fiatalokkal. A Pelikán Fészekben ezúttal egyetlen új darab kap helyet, a Woyzeck című musicalt Horváth Csaba álmodja színpadra olyan művészekkel, mint Sághy Tamás, Kuna Károly, Krisztik Csaba és Kiss Diána Magdolna, a zenéért pedig Ruff Tamás, a Székesfehérvári Alba Regia Szimfonikus Zenekar igazgatója fog felelni. Egy nagyszabású extra előadással is készül a teátrum: a Pozsgai Zsolt-Bradányi Iván-Nagy Tibor szerzőtriótól érkezik egy ősbemutató, a Benyovszky, a szabadság szerelmese, ezt 2024 nyarán láthatják majd a nézők szabadtéri bemutatóval, később pedig a kőszínházban is.
A törzsvendégeknek nem kell aggódniuk a korábbi kedvelt darabokért sem, a következő előadások maradnak a repertoáron: Mágnás Miska, Boeing, Boeing, A padlás, Beatles.hu , Fame, Az öreg hölgy látogatása, Diótörőcske, Tizenkét dühös ember, Adáshiba, Nem félünk a farkastól, Bölcs Náthán, Ájlávjú!, Mikve, Odaadó hívetek, Surik, Unokám, Benjamin, Kartonpapa, Petőfi Rock, A cégvezető.
A székesfehérvári Vörösmarty Színház bemutatói a 2023/24-es évadban:
Nagyszínpad:
William Somerset Maugham: Csodálatos vagy, Júlia! (komédia, rendező: Szikora János)
David Seidler: A király beszéde (egy barátság története, rendező: Bagó Bertalan)
Neil Simon: Furcsa pár – női változat (párkapcsolati komédia, rendező: Hargitai Iván)
Jókai Mór: A kőszívű ember fiai (romantikus színmű, rendező: Szikora János)
Paolo Genovese: Teljesen idegenek (keserédes komédia, rendező: Bagó Bertalan)
John Chapman-Day Cooney: Ne most, drágám! (bohózat, rendező: Czukor Balázs)
Kozák András Stúdió:
Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde (útkeresés, rendező: Czukor Balázs)
Euripidész: Iphigénia Auliszban (sorsjáték, rendező: Bagó Bertalan)
Pelikán Fészek:
George Büchner-Tom Waits-Kathleen Brennan: Woyzeck (musical, rendező: Horváth Csaba)
Kiemelt kép: A Vörösmarty Színház rendezői (Fotó: Vörösmarty Színház)