Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadokterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

Június 21-én megtartotta évadzáró társulati ülését a Kolibri Színház, amelyen Novák János igazgató értékelte az idei szezont és ismertette a 2023/2024-es évad programját, valamint átadásra kerültek a teátrum díjai.

A 2023/24-es évadot a hagyomány szerint szeptember első szombatján az egész napos Kolibri Fesztivál nyitja meg. Az esemény különlegessége, hogy a hazai fellépőkön túl két külföldi partnerszínház, az olasz La Baracca Testoni Ragazzi és az írországi Branar is vendégszerepel egy-egy produkcióval. Az évad első bemutatója Eva Rottmann, kortárs német szerző Kék órák című színdarabja lesz, amelyet a színház több sikeres ifjúsági előadásának rendezője, Kiss Márton állít színpadra. Az előadás arra keresi a választ, hogy miként kommunikáljunk szorongás és megfelelési kényszer nélkül az érzelmeinkről, a vágyainkról, szerelemről, szexről, és hogyan beszéljünk a tinédzserekkel azokról a kérdésekről, amiket feltenni sem merünk.

Urbán legenda címmel, a Budapest Nagyregény projekt keretében készül Vidovszky György legújabb ifjúsági produkciója, amelynek bemutatóját 2024 tavaszán tartják a Budapest150 rendezvénysorozat részeként. A projekt célja, hogy a különböző kerületek családtörténetein keresztül idézze fel Budapest múltját, majd a történeteket a színház eszközeivel megjelenítse. A közönség nemcsak bepillanthat a város múltbeli és elképzelt eseményeibe, de a sokféle digitális technológia segítségével a részévé is válhat. Előkészületben van továbbá Egressy Zoltán A virágot jelentő deszkák című meseregényének adaptációja, amelyet Novák János állít színpadra a kiskamasz korosztály számára.

A Kolibri Színház 2022/23-as évadának társulati díjazottjai (Fotó: Horváth Judit)

A következő évadban új taggal bővül a társulat: Csernák Norbert szerződik a színházhoz, aki tavasz óta a Macska voltam Londonban főszerepében látható. A hagyományoknak megfelelően kiosztásra kerültek a társulat belső művészeti elismerései is. A színház társulata minden évben választ egy Kolibri Hölgyet és egy Kolibri Urat, illetve egy Kolibri Háttér Hölgyet és egy Kolibri Háttér Urat, akik kiemelkedő munkájukért a következő évadban viselhetik a címet. A kollégák titkos szavazatai alapján idén Nyirkó Krisztina és Ruszina Szabolcs színművészek, illetve Hajsz Andrea rendezőasszisztens és Szőke Béla színpadmester érdemelte ki az elismerést.

A Kolibri Színház bemutatói a 2023/24-es évadban: 

Eva Rottmann: Kék órák (rendező: Kiss Márton)
Urbán legenda (rendező: Vidovszky György)
Egressy Zoltán: A virágot jelentő deszkák (rendező: Novák János)

Kiemelt kép: Novák János a Kolibri Színház 2022/23-as évadzáró társulati ülésén (Fotó: Horváth Judit)