Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadokterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.
Ősbemutatóval és magyarországi bemutatóval készül a 2023/2024-es évadra a Budapesti Operettszínház, ahová a következő szezonban több mint egy év után visszatér a Nine – Kilenc című musical is.
Az évad első bemutatójának premierjét november 17-én tartják: Az Orfeum mágusa a 21. század első magyar operettje lesz. A Somossy Károly fantasztikus életét feldolgozó új zenés darab zeneszerzője Pejtsik Péter, a librettó írója Orbán János Dénes. Somfai Péter, a színház műszaki igazgatója már régóta kutatja a hajdani orfeumigazgató életét és munkásságát, gyűjtéseiből azóta megjelent egy kötet, ez képezi az előadás alapját is. A minden bizonnyal rendkívül izgalmas, színes és sokrétegű jelentéstartalommal bíró színházi vállalkozást Bozsik Yvette rendezi.
Az új évad másik nagyszabású bemutatója Frank Wildhorn Carmen című musicalje (Rudolf, Jekyll és Hyde), amely Homonnay Zsolt rendezésében kerül a nézők elé. A musical magyarországi bemutatójának premierjét 2024. április 19-én tartják. Mindezeken túl a színház folytatja Közelebb című sorozatát, műsoron tartja eddigi repertoárjának előadásait és gáláit, valamint a közönség újra láthatja a Nine című musicalt is.
A Budapesti Operettszínház bemutatói a 2023/24-es évadban:
Nagyszínpad:
Pejtsik Péter – Orbán János Dénes: Az Orfeum mágusa (operett, rendező: Bozsik Yvette, bemutató: 2023. november 17.)
Frank Wildhorn: Carmen (musical, rendező: Homonnay Zsolt, bemutató: 2024. április 19.)
Kiemelt kép: Budapesti Operettszínház (Fotó: Art&Lens Photography)