Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek át.
A 2022/23-as évadban tíz bemutatót tervez a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház: négy nagy-, három kamaraszínpadi és három felolvasószínházi produkciót láthatnak a nézők
A nagyszínpad négy bemutatónak ad otthont: az évad szeptember 21-én kezdődik Csiky Gergely Buborékok című színművével, novemberben pedig a Hja, kérem, a nő, az nő! című zenés analízist láthatjuk a női lélekről. Januárban adják elő A főszereplő című krimivígjátékot, márciusban pedig Zerkovitz Béla és Szilágyi László Csókos asszony című operettjét. A kamaraszínpadon Woody Allan Játszd újra, Sam!, Bernard Slade Mégegyszer veled, ugyanitt és George Bernard Shaw Warrenné mestersége című darabjai mutatkoznak be. A Felolvasószínházban Szmodis Jenő Őrültek szigete című parabolája mellett két helyi szerző munkája kerül színre: T. Pataki László Te kit szerettél, Ádám? című színpadi játéka és Marschalkó Zsolt Kaméleonidász című drámája.
A színházban továbbra is műsoron marad önálló előadásként a Balkáni gerle, a Segítség, megnősültem, Pindroch Csaba önálló estje, a Rózsa story, Háy János Nehéz című drámája, a Pustol a hó, avagy könnyű neked, Szarvas Józsi..., valamint Eperjes Károly pódiumestje, Az igazat mondd, ne csak a valódit. A teátrum az új évadban ötven előadást mutat be valamennyi korosztály számára, közülük a teátrum kávéházban márciusban és májusban Petőfi Sándorra és Madách Imrére emlékeznek születésük 200. évfordulóján, a Petőfi, a légtornász és Laczkó Pál Szalmakomisszár című darabjaival.
A Zenthe Ferenc Színház bemutatói a 2022/23-as évadban:
Nagyszínpad:
Csiky Gergely: Buborékok (bemutató: 2022. szeptember 21.)
Hja, kérem, a nő, az nő! (bemutató: 2022. november.)
A főszereplő (bemutató: 2023. január)
Zerkovitz Béla – Szilágyi László: Csókos asszony (bemutató: 2023. március)
Kamaraszínpad:
Woody Allan: Játszd újra, Sam!
Bernard Slade: Mégegyszer veled, ugyanitt
George Bernard Shaw: Warrenné mestersége
Felolvasószínházi előadások:
Szmodis Jenő: Őrültek szigete
T. Pataki László: Te kit szerettél, Ádám?
Marschalkó Zsolt: Kaméleonidász
Kiemelt kép: A salgótarjáni Zenthe Ferenc Színház épülete (Fotó: nogradhont.hu)