Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

Négy bemutatóval, zenés előadásokkal és drámával is várja a közönséget a 2022/23-as évadban a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata.

Az évad első bemutatójaként Móricz Zsigmond Nem élhetek muzsikaszó nélkül című művét állítja színpadra a társulat László Sándor rendezésében. A darabot körülbelül három évtizede óriási sikerrel, több mint százszor játszotta a szabadkai Népszínház. A készülő produkció érdekessége, hogy élő zenével megy, mert erre nem nagyon volt lehetőség azóta, hogy megszüntették a Népszínház zenekarát. Emellett pedig a koronavírus-járvány kitörése óta először szerepelhet együtt a színpadon a teljes társulat. Az évad második bemutatójaként William Shakespeare Othello című darabját Puskás Zoltán állítja színpadra. Az előadás a rítusok, rituálék felé mozdul el, és nem a klasszikus fordítások szövegét használják majd, hanem a Márton László-féle 2009-es változatot.

Borisav Stankovic az énekes cigánylányról és a patriarchális társadalomról szóló darabját, a Kostanát az évad második felében mutatják be. Az előadást Andrej Boka rendezi, ez eredetileg szerbül írt darabot új magyar fordításban láthatja a közönség újév után. A színházak egyre kevesebb támogatást kapnak, ezért a társulat eredetileg csak három bemutatót tervezett az évadra, végül sikerült forrást szerezniük egy negyedik előadásra is. Így az évad végén mutatják be Caryl Churchill Az iglic című darabját, amelynek érdekessége, hogy a szabadkai teátrum történetében először a színészek mellett bábok is szerepelnek az előadásban, amelyet Siflis Anna rendez áprilisban.

Mindezek mellett készül egy előadás a dunaújvárosi Bartók Kamaraszínházzal: Barta Lajos Szerelem című művét a felvidéki Czajlik József rendezi, a dramaturg pedig Gyarmati Kata, a szabadkai Népszínház magyar társulatának korábbi vezetője, valamint a szabadkai teátrum két színésze szerepel az előadásban.

A Szabadkai Népszínház Magyar Társulata bemutatói a 2022/23-as évadban:

Móricz Zsigmond: Nem élhetek muzsikaszó nélkül (rendező: László Sándor, bemutató: 2022. ősz)
William Shakespeare: Othello (rendező: Puskás Zoltán, bemutató: 2022.)
Borisav Stankovic: Kostana (rendező: Andrej Boka, bemutató: 2023. január-február)
Caryl Churchill: Az iglic (rendező: Siflis Anna, bemutató: 2023. április)

Kiemelt kép: Körmöci Petronella, a Szabadkai Népszínház Magyar Társulata vezetője (Fotó: Szabad Magyar Szó)