Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek át.

A mai napon hirdette ki a Miskolci Nemzeti Színház a 2022/23-as évad új bemutatóit. Béres Attila, a teátrum igazgatója az évadhirdető sajtótájékoztatón kiemelte, hogy azon fognak dolgozni, hogy újból elérjék a pandémia előtti nézőszámot. „A pandémia előtt 130.000 nézőnk volt egy évad alatt, a pandémia legrosszabb időszakában, amikor alig játszhattunk az évad során, 27 ezer volt a nézőszám, most az évad végéig pedig közel 100.000 nézőre számítunk.” Ezek után Béres Attila, Rusznyák Gábor főrendező és Szőcs Artur rendező, valamint Kozma Attila, a Miskolci Balett művészeti vezetője ismertette az új bemutatókat:

Kovács Márton és a Mohácsi testvérek – Tóth Ede után és helyett – A falu rossza című népszínművet állítják a Nagyszínház színpadára. Ezt követi Andrew Lloyd Webber és Tim Rice rockoperája, a Jézus Krisztus Szupersztár Szabó Máté rendezésében. A harmadik premier Ray Cooney vígjátéka, A miniszter félrelép lesz, amelyet Keszég László viszi színre. Idén sem maradnak a miskolciak opera nélkül: Jacques Offenbach Hoffmann meséi című művét Rusznyák Gábor álmodja színpadra. William Shakespeare egyik klasszikus vígjátéka is bemutatásra kerül: a Vízkereszt, vagy bánom is én címen futó előadást Béres Attila rendezi. 

A Kamaraszínházban Rusznyák Gábor A „K” ügy című „zenés túlkapást” viszi színre, amely – alcíme alapján – az igazságtalanság anatómiája lesz Michael Kohlhaas története alapján. Ugyanitt lesz látható Alan Alexander Milne Micimackója is, Lőrinczy Attila adaptációjában, Béres Attila rendezésében. Bródy Sándor A dada című színművét Szőcs Artur rendezi, aki kiemelte, hogy jövőre lesz Bródy Sándor születésének 160. évfordulója, és a darab bemutatásával reméli, hogy a színház méltó emléket állít így az írónak. Darvas Benedek és Pintér Béla Gyévuska című zenés játékát Ascher Tamás rendezi, aminek kapcsán Béres Attila megjegyezte, „talán az is mutatja a színházunk minőségét, hogy Ascher Tamás Pintér Bélát rendez Miskolcon.” A Játékszínben látható lesz Heinrich von Kleist Amphitryon című vígjátéka (rendező: Szabó Máté), Thomas Bernhard A színházcsináló című színműve (rendező: Keszég László), valamint Paul Foster I. Erzsébet című drámája (rendező: Szőcs Artur). 

Pillanatkép a Miskolci Nemzeti Színház 2022/23-as évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (Fotó: Hajdufi Péter)

A Miskolci Balett is új bemutatókkal készül a 2022/2023-as évadra: a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztiválon a közönség már láthatta Hugo Viera koreográfiájában a Jobb későn, mint soha című táncelőadást. Ehhez készít Kozma Attila egy második felvonást Vörös napló – Egy kiszolgáltatott nő története címmel, amely egy fikciós balett lesz Marilyn Monroe eltűnt titkos naplója alapján. Az évad későbbi részében pedig Plasztik Bombasztik címmel készít újabb táncelőadást Kozma Attila.

A Miskolci Nemzeti Színház bemutatói a 2022/23-as évadban:

Nagyszínház:
Tóth Ede – Kovács Márton – Mohácsi testvérek: A falu rossza (népszínmű, rendező: Mohácsi János)
Andrew Lloyd Webber – Tim Rice: Jézus Krisztus Szupersztár (rockopera, rendező: Szabó Máté)
Ray Cooney: A miniszter félrelép (vígjáték, rendező: Keszég László)
Jacques Offenbach: Hoffmann meséi (opera, rendező: Rusznyák Gábor)
William Shakespeare: Vízkereszt, vagy bánom is én (vígjáték, rendező: Béres Attila)

Kamaraszínház:
A „K” ügy (zenés túlkapás, rendező: Rusznyák Gábor)
Alan Alexander Milne – Lőrincy Attila: Micimackó (mesejáték, rendező: Béres Attila)
Bródy Sándor: A dada (színmű, rendező: Szőcs Artur)
Darvas Benedek – Pintér Béla: Gyévuska (zenés játék, rendező: Ascher Tamás)

Játékszín:

Heinrich von Kleist: Amphitryon (vígjáték, rendező: Szabó Máté)
Thomas Bernhard: A színházcsináló (színmű, rendező: Keszég László)
Paul Foster: I. Erzsébet (dráma, rendező: Szőcs Artur) 

Kiemelt kép: Pillanatkép a Miskolci Nemzeti Színház 2022/23-as évadbejelentő sajtótájékoztatójáról (Fotó: Hajdufi Péter)