Elérkezett az évnek az az időszaka, amikor a színházak sorban bejelentik, milyen bemutatókkal várják nézőiket jövőre. A teátrumok évadterveit ide kattintva böngészhetitek majd át.

A Másik Produkció szeptember 18-án megtartotta évadnyitó társulati ülését, mellyel elindult az egyesület hatodik évada. Az eddig Budapesten alkotó csapat a tavalyi évadban már készített egy koprodukciót az Aradi Kamaraszínházzal, Kiss Csaba átiratában Csehov De mi lett a nővel? című darabját mutatták be. A sikeres együttműködés eredményeképpen az új évadban már két bemutató is ilyen formában jön létre.

A 2022/2023-as évadban a Másik Produkció négy új bemutatót tervez. Október 23-án Gulyás Hermann Sándor rendezésében, az Aradi Kamaraszínházzal koprodukcióban készült Tadeusz Slobodzianek A mi osztályunk című drámája végre nézők előtt is bemutatásra kerül Aradon. A lengyel Słobodzianek egy iskolai osztály diákjainak sorsát követi: tíz lengyel és zsidó diák személyes elbeszélésének és megrendítő visszaemlékezésének tükrében mutatja be hazája részvételét a XX. század borzalmaiban, 1925-től napjainkig. Az előadás szereplői: Magyar Bernadett, Sebők Maja, Vándor Éva, Tóth József, Balog József, Jászberényi Gábor, Gerner Csaba, Timkó János, Gyuriska János, Szabó Lajos. Bár a bemutatóra Aradon kerül sor, az évad során több helyszínen is játsszák az előadást, december hónapban az Eötvös10-ben lesz látható.

Másik Produkció

A Libri irodalmi díjas Jászberényi Sándor Varjúkirály című kortárs művét december 10-én az RS9+Vallai Kertben fogják bemutatni Jászberényi Gábor rendezésében. A történet Átokházán és környékén játszódik, Magyarország déli határvidékénél. A nevelőotthonból kikerült főhős, Csontos Tamás éppen öngyilkosságot akar elkövetni, de nem sikerül neki. A környéken munka nincs, egyetlen vagyona a tanya, ahol lakik, és ahol édesanyja felakasztotta magát. Minden éjjel erről álmodik. Barátjával, a roma származású Csabikával alkalmi, illegális üzletekből tartják fenn magukat kisebb-nagyobb sikerrel, de így is napról napra élnek. Egyik nap azonban egy szélsőjobboldali szervezet, a Testvériség betoborozza őket az önkéntes határvédők közé azzal a szándékkal, hogy a határon átszökő migránsokat elfogják és átadják őket a rendőrségnek. Az előadásban Gulyás Hermann Sándor, Balogh Rodrigó, Sebők Maja és Jászberényi Gábor lép majd színpadra.

Akutagava Rjúnoszuke műve, A vihar kapujában március 17-én kerül újra bemutatásra Gulyás Hermann Sándor irányításával. A civilizált világ összeomlott. Lángokban áll a város, Kiotó. Katonák fosztogatnak mindenfelé, és még egy természeti csapás is bekövetkezett. Mindenki menekül, az ország lakhatatlanná vált. A tomboló vihar elől a Vihar kapujába, egy romos országúti építménybe húzódik be három ember, a Koldus, valamint egy gyilkosság két tanúja, a Favágó és a Pap. Aztán hogy az unalmat megtörjék, mindannyian mesélni kezdenek egy történetet. Négyszer játszódik le ugyanaz a történet, kicsit mindig másképp: A Rabló, a megölt Férj szelleme, a Feleség és a Favágó négyféleképpen mondja el az „igazságot”.

Gulyás Hermann Sándor és Jászberényi Gábor a Kövek című előadásban (Fotó: Őri György)

Az évad utolsó bemutatója Matei Visniec Bohóc kerestetik című drámája lesz, szintén koprodukcióban az Aradi Kamaraszínházzal április 22-én Budapesten, Tapasztó Ernő rendezésében. A világhírű, román-francia drámaíró keveset játszott és kevésbé ismert szerző Magyarországon, pedig művei az abszurd, a groteszk, de ugyanakkor a klasszikus elemekkel dúsított irányzat mintapéldája. Bohóc kerestetik című drámája a lét illúzióval való találkozását és a határok nélküli szabadság délibábját hozza színpadra – mindezt egy humorral, érzékenységgel, gyöngéd cinizmussal, „lélekakrobatákkal” teli montázsban, amelyben a színház és a cirkuszművészet összefonódik egy édes-keserű, klasszikus-abszurd játékban. Három öreg bohóc találkozik egy álláshirdetésen, készek mindent megadni az utolsó mutatvány lehetőségéért, a végső nagy illúzióért, amelyre a függöny is lehullhat. Az elmúlt dicsőség emléke az egész világot varázslattá, szürreális környezetté varázsolja. A darab az élet fináléja, az utolsó „lét-monológok” fájdalmas és egyben nevetséges játéka – Jászberényi Gábor, Gerner Csaba és Gulyás Hermann Sándor előadásában.

A 2022/23-as évadban továbbra is havi rendszerességgel játsszák korábban bemutatott előadásaikat (Kövek, Stílgyak, Egy perccel tovább, Csak tenyérnyi vér, Az óceánjáró, De mi lett a nővel?).

A Másik Produkció bemutatói a 2022/23-as évadban:

Tadeusz Slobodzianek: A mi osztályunk (koprodukció az Aradi Kamaraszínházzal, rendező: Gulyás Hermann Sándor, bemutató: 2022. október 23. – Arad)
Jászberényi Sándor: Varjúkirály (rendező: Jászberényi Gábor, bemutató: 2022. december 10. – RS9+Vallai Kert
Akutagava Rjúnoszuke: A vihar kapujában (rendező: Gulyás Hermann Sándor, bemutató: 2023. március 17. – RS9+Vallai Kert)
Matei Visniec: Bohóc kerestetik (koprodukció az Aradi Kamaraszínházzal, rendező: Tapasztó Ernő, bemutató: 2023. – RS9+Vallai Kert)

Kiemelt kép: Jelenetkép Az óceánjáró című előadásból (Fotó: Éder Vera)